Egy több mint ezer 70 éves svédországi lakos bevonásával végzett tanulmány eredményes szerint a közönséges nátháért is felelős 1-es típusú herpes simplex vírusnak (HSV-1) kitett személyeknél kétszer nagyobb eséllyel alakul ki demencia.
Az összefüggés az Alzheimer-kór két legerősebb ma ismert indikátora, az életkor és az APOE-4 genetikai variáns ellenére is fennállt – írja a Sicence Alert. Az eredmények arra utalnak, hogy néhány gyakori vírusfertőzés a kognitív betegségek egyik forrása lehet.
A felnőtt svéd lakosság nagyjából 80 százaléka hordozza a HSV-1 ellenanyagát, akár a tudtán kívül is, ami annyit jelent, hogy az immunrendszernek valamikor a múltban már kitett volt a kórokozó. Sokan, akiknek szájherpeszük van, egyáltalán nem mutatnak tüneteket, másoknál azonban időről időre gyulladás és hólyagok jelenhetnek meg a száj és az ajak környékén.
Attól függetlenül, hogy a fertőzés hogyan nyilvánul meg, a kutatás eredményei szerint a HSV-1-nek mindenképp alattomos hatásai vannak.
A kutatás előzménye, hogy az 1990-ben években elhunyt Alzheimer-kórosok agyában szokatlan mennyiségű HSV-1 DNS-t fedeztek fel, 2008-ban pedig arra jöttek rá a kutatók, hogy a vírus génállománya jelen van az Alzheimer-kóros betegek postmortem agyában található fehérjecsomók 90 százalékában.
A demencia és annak leggyakoribb típusa, az Alzheimer-kór a modern orvostudomány egyik leggyakrabban kutatott betegsége. Az Alzheimer-kórt nem mindig, de elég gyakran az agyban lévő kóros fehérjecsomók jellemeznek. Jelenleg a gyógyszerkutatók és az idegkutatók arra fókuszálnak, hogy ezen csomók kialakulását megakadályozzák – teszik ezt egyelőre kevés vagy semekkora sikerrel.
Hamarosan az is szedheti a Viagrát, aki nem szeretné
Egy friss tanulmány szerint nem csak a férfiasságunkra van pozitív hatással a viagra és a cialis, hanem a demencia egyik gyakori formájának kialakulási esélyeit is csökkenti.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)