Egy friss tanulmány szerint nem csak a férfiasságunkra van pozitív hatással a viagra és a cialis, hanem a demencia egyik gyakori formájának kialakulási esélyeit is csökkenti.

A kutatás eredményei szerint az olyan férfiaknál, akik merevedési zavarra szednek gyógyszert, 18 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Alzheimer-kór. Ez megalapozza, hogy a hatóanyagot a betegség megelőzésére is fel lehessen használni, azonban további klinikai vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy ok-okozati összefüggéseket állapítsanak meg.

A brit tanulmányban közel 270 ezer olyan férfi vett részt, akinek merevedési zavaraik voltak, kognitív problémái azonban nem. Mintegy 55 százalékuk szildenafil, tadalafil, vardenafil és avanafil hatóanyagú, értágító hatású gyógyszert szedtek – írja az Euronews.

A Neurology című folyóiratban közzétett kutatás szerint a gyógyszerek és az Alzheimer-kór kockázatának csökkenése közötti kapcsolat erősebb volt azok körében, akiknek a legtöbb alkalommal írták fel valamelyik gyógyszert.

A viagrát és annak rokongyógyszereit a merevedési zavarok kezelése mellett a magas vérnyomás, valamint az angina pectoris kezelésére fejlesztették ki. Egyes állatoknál azonban a kutatók szerint „lehetséges neuroprotektív előnyöket” is kiváltott.

Ruth Brauer, a University College London School of Pharmacy vezető szerzője közleményében azt írta, bár az Alzheimer-kór új kezelési módszereivel sikerült előrelépést elérni, kétségbeesetten szükség volna olyan kezelésekre, amelyekkel megelőzhető vagy késleltethető a kór kialakulása.

Hatalmas előrelépés, vége a fájdalmas vizsgálatoknak

Az Alzeheimer-kór kimutatására leggyakrabban a gerincvelő folyadék vizsgálatot használtak, de egy friss kutatás bebizonyította, hogy egy vérvételből is kimutatható a betegség.