Veszélyezteti a zökkenőmentes átállást és a szolgáltatások minőségét is, ha az év elején akarják bevezetni az Ügyfélkapu+ rendszert – áll az Adótanácsadók Egyesületének közleményében. Mint fogalmaznak, az új rendszer bevezetése jelentős terhet ró a könyvelőkre, adótanácsadókra, valamint ügyfeleikre a mikro- és kisvállalkozásokra, akik nincsenek felkészülve a változásra.
Az év eleje hagyományosan a legforgalmasabb időszak a szakmában, mivel az elő év zárásával kapcsolatos feladatok jelentős többletmunkát igényelnek.
Az Adótanácsadók Egyesülete javasolja a DAP törvényben előírt januári kötelező bevezetési határidő módosítását legalább fél évvel, hogy az érintettek megfelelően fel tudjanak készülni az új rendszer használatára. Az átállás sikeres végrehajtása érdekében elengedhetetlen a megfelelő felkészülési idő biztosítása.
Hozzáteszik, az Egyesület tudatában van, hogy az Ügyfélkapu+ bevezetésének célja az informatikai biztonság növelése és a felhasználói adatok védelme, de a jelenlegi határidő túl szoros, és nem veszi figyelembe a szakma és a vállalkozások valós helyzetét.
Az Adótanácsadók Egyesülete továbbra is elkötelezett a szakma érdekeinek védelme mellett, és kész együttműködni a kormányzati szervekkel egy reális és megvalósítható átállási ütemterv kidolgozása érdekében, ezért javaslataikat eljuttatták az illetékes szervezetek felé is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak