Lehet-e Magyarországon 2026-ban állami támogatás nélkül sikeres kulturális projektet működtetni? Ezzel a kérdéssel indította a Money Talks ’26 konferencia kulturális kerekasztal-beszélgetését Tamasi Szilvia, az Economx, a We Love Budapest és az Inda Press Kiadó ügyvezetője.
Kosztolánczy Gábor, a Müpa vezérigazgató-helyettese szerint vannak olyan formációk és műfajok, amelyekben lehetséges állami támogatás nélkül is sikeresen működni. Példaként a Centrál Színházat említette, amely szinte állami támogatás nélkül is stabilan működik. A komolyzenei területen azonban teljesen más a helyzet. Mint fogalmazott, a magyarországi jegyárszínvonal a hagyományok miatt messze nem olyan, mint Bécsben vagy Nyugat-Európa más kulturális központjaiban. Ehhez jön még a 27 százalékos áfa, ami tovább szűkíti a mozgásteret. Egy külföldi zenekar vagy sztárfellépő meghívásának költsége sokszor olyan magas, hogy azt a jegybevételből nem lehet kitermelni.
Fesztiválszervezői oldalról Lobenwein Norbert arról beszélt, hogy a hazai fesztiválok jelentős része eleve magánvállalkozásként működik. A Strand Fesztivál, a SopronFest vagy az Akvárium Klub mögött álló kulturális menedzser szerint a szervezőknek jellemzően arra kell berendezkedniük, hogy az állami támogatás nem biztos pont, hanem legfeljebb pozitív meglepetés. Amennyiben ilyen forrás érkezik, az sok esetben inkább „hab a tortán”, amelyet el lehet költeni egy adott eseményre, de a működést nem lehet kizárólag erre építeni. A fesztiválszervezőknek ezért folyamatosan együtt kell élniük azzal a kockázattal, hogy egy várt jegybevétel, szponzori bevétel vagy beígért támogatás nem, vagy nem időben érkezik meg.
A legnagyobb gond sokszor nem is az összeg, hanem az időzítés
A résztvevők egyetértettek abban, hogy kulturális szektor egyik legnagyobb problémája nem pusztán az, hogy van-e támogatás, hanem az, hogy a szereplők mikor tudják meg, mivel tervezhetnek.
Kosztolánczy Gábor hangsúlyozta, hogy a teljes bizonytalanságra nagyon nehéz alapozni. Ha egy intézmény vagy szervező tudja, hogy pontosan mekkora forrás áll rendelkezésére, akkor ahhoz tudja igazítani a működését, a programját és a vállalásait. A legnehezebb helyzetet viszont az okozza, amikor hónapokkal vagy évekkel előre kell tervezni, miközben a finanszírozási háttér nem világos.
A Müpában bizonyos nemzetközi fellépőket akár három évre előre kell lekötni. Ehhez nemcsak szakmai döntés, hanem felhatalmazás és pénzügyi háttér is szükséges.
Márta István, a Művészetek Völgye alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy egy fesztivál megszervezését hónapokkal, nagyobb események esetében akár évekkel korábban el kell kezdeni. A fellépők, helyszínek, technikai feltételek és kommunikációs feladatok pedig olyan előzetes elköteleződést igényelnek, amelyhez kiszámíthatóbb környezetre lenne szükség.
Újra kellene gondolni a fesztiváltámogatások rendszerét
Lobenwein Norbert felidézte, hogy a közel egymilliárd forintos költségvetésű Strand Fesztivál tavaly egymillió forint támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól. Ilyen arányok mellett már az is felmerül, hogy a támogatási adminisztrációra fordított munka egyszerűen nincs arányban a megítélt összeggel.
Márta István szerint amennyiben egy ilyen méretű fesztivál az adott támogatási rendszerben csak ennyire jogosult, akkor vagy azt kell kimondani, hogy az adott konstrukció nem erre való, vagy ki kell dolgozni egy másik, megfelelőbb támogatási formát. Úgy látja, a kultúrát és a turizmust Magyarországon régóta nem sikerült megfelelően összekapcsolni. A turisztikai szempontok sokszor a látogatószámra szűkülnek, miközben egy fesztivál értékét nem csak az mutatja meg, hogy hány embert hoz be.
Egy kisebb, vidéki fesztivál akkor is fontos lehet, ha nem százezres tömeget mozgat meg, mert közösséget épít, életet visz egy térségbe, valamint erősíti a helyi identitást. A Magyar Fesztivál Szövetség tiszteletbeli elnökeként úgy látja: szükség lenne egy átláthatóbb, igazságosabb, transzparensebb szempontrendszerre.
Kosztolánczy Gábor szerint az utóbbi időben a szereplők sokszor inkább egyedi döntések halmazát érzékelik, miközben ideálisabb lenne, ha a szakmán belül kialakulhatna valamiféle konszenzus az elvekről és prioritásokról.
Lobenwein Norbert szerint a fesztiválok finanszírozásáról szóló vitában az önkormányzatok szerepét is differenciáltan kell látni. Egy debreceni, szegedi vagy soproni esemény esetében a város számára természetesebb lehet, hogy pénzzel, helyszínnel vagy más eszközökkel támogassa a fesztivált, mert az közvetlenül illeszkedik a városi stratégiába.
Egy balatoni fesztivál esetében azonban más a helyzet, nem feltétlenül várható el a kisebb településektől, hogy ugyanilyen mértékben álljanak egy nagyobb rendezvény mögé. Példaként említette, hogy egy balatoni fesztiválnál már önmagában a területbérlet is 50–60 millió forintos tétel lehet, miközben a régióban egy ilyen esemény akár 80–100 ezer vendéget is megmozgathat néhány nap alatt.
A siker nem csak nézőszám és bevétel
Az a kérdés is felmerült a beszélgetés során, hogy mit jelent egyáltalán a siker a kultúrában. Lobenwein Norbert szerint a fesztiválok esetében a siker egyik legerősebb eleme az, amikor egy térség befogadja az eseményt. Számára különösen fontos, amikor Sopronban vagy a Balatonnál azt érzi, hogy a szervezőket úgy fogadják, mint akik életet, vidámságot és ünnepi hangulatot hoznak a környékre. Ez olyan visszajelzés, amely hosszú távon is motivációt ad.
Kosztolánczy Gábor a Müpa szempontjából elsősorban a közösséget nevezte sikernek. A Müpa Plusz hűségprogramnak már 65 ezer tagja van, akik nemcsak jegyet vásárolnak, hanem aktív kapcsolatban is állnak az intézménnyel. Extra eseményeken vesznek részt, visszajelzéseket adnak, sokukkal már szinte személyes kapcsolat alakult ki. Számára a siker ezért az, amikor egy előadás estéjén lemegy az előcsarnokba, ahol ismerős arcokat lát, és érzékeli az örömöt a közönségen.
Márta István felidézte, hogy amikor 1989 augusztusában elindították a kapolcsi művészeti napokat, egy 400 lelkes faluban 500 fős közönséggel kezdtek. Később, 2007-ben a Művészetek Völgye hét településen már 260 ezer látogatót vonzott. Ugyanakkor nem pusztán a nézőszám volt a lényeg. Ugyanúgy örült az első 500 látogatónak, mint később a százezres közönségnek, mert a siker elsősorban a közönség, a művészek és a falvak lakóinak visszajelzéseiben jelent meg. Azt is sikertörténetnek nevezte, hogy a Művészetek Völgye idén már a 35. alkalomhoz érkezik.
A fiatal közönséget már nem elég megszólítani, párbeszédbe kell lépni velük
Márta István arról is beszélt, hogy a kommunikáció területén az elmúlt évtizedekben óriási változás történt. Amikor Kapolcson elkezdték a fesztivált, még telefon sem volt a faluban, a szomszéd településre kellett átmenni telefonálni. Ehhez képest ma már a közönségszervezés a közösségi média és a digitális kommunikáció világában zajlik.
Lobenwein Norbert szerint a kommunikációt napi szinten újra kell tanulni. Volt idő, amikor egy fesztiválszervezőnek azt kellett tudnia, hogy az ország melyik utcájában érdemes plakátot kihelyezni. Ma már PPC-kampányokról és digitális célzásról kell gondolkodni. A fesztiválpiacon a Covid után teljesen új időszámítás kezdődött. A járvány alatt több nagy fesztivál, köztük a Sziget, a Balaton Sound és a Strand is elmaradt, majd a visszatérés után már más közönségigényekkel szembesültek. Ezzel párhuzamosan világszerte felerősödött az önálló koncertek és stadionkoncertek sikere, ami a fesztiválok programlogikáját is megváltoztatta.
A magyar piacon is egy új előadói generáció jelent meg, amely részben lecserélte azt a korábbi néhány produkciót, amelyre hosszú éveken át sok hazai könnyűzenei fesztivál épülhetett. Ez a szervezőknek azt a feladatot adta, hogy megértsék, hogyan gondolkodik az új közönség, mit vár el egy fesztiváltól.
Kosztolánczy Gábor szerint a komolyzenei közönségről hagyományosan az a kép él, hogy idősebb, miközben a Müpa külföldi fellépői gyakran meglepődnek azon, mennyi fiatal arcot látnak a nézőtéren. A Müpa ezért már kisgyerekkortól igyekszik művészeti élményeket adni: vannak olyan programjaik, amelyekre a kisgyerekes szülők is eljöhetnek, és kiemelt céljuk, hogy a gyerekek korán kapcsolódjanak a zenéhez, tánchoz vagy hangszeres élményekhez.
Újrakezdenék, de ma már nehezebb lenne elindulni
A beszélgetés végén Tamasi Szilvia azt kérdezte a résztvevőktől, hogy ha újrakezdhetnék az életüket, ismét beállnának-e ezekbe a kulturális projektekbe.
Lobenwein Norbert egyértelmű igennel válaszolt. Szerinte ha a fesztiválszervezés pusztán koncertszervezésből állna, talán könnyebb lenne megunni, de a fesztivál olyan terep, amelyben nincsenek határok. Ha ma kellene elindulni, akkor sokkal bonyolultabb helyzetben lenne, mint a kilencvenes években, amikor még több tere volt a próbálkozásnak.
Kosztolánczy Gábor szintén azt mondta, hogy újrakezdené. A kulturális munka rengeteg kihívással jár, de még több olyan örömteli eseménnyel, amelyben egy csapat közösen hoz létre valamit. A legfontosabb az, hogy az ember merjen álmodni, de keressen partnereket, társakat, szövetségeseket is. Emellett tisztelni kell a hagyományokat: ami már létezik, azt nem feltétlenül kell kidobni, sokszor inkább frissíteni, újraértelmezni és új értékként visszahozni érdemes.
Márta István szerint egy fesztivál vagy koncert megszervezése nem uniformizált munka, hanem szenvedés- és örömtörténetekkel teli folyamat. Az, hogy az ember az életben ilyen módon kalandozhat, a szabadság egyik formája.
