A vásárlóerő-paritáson mért legfrissebb adatok szerint a magyar gazdaság az uniós átlag 70 és 76 százaléka között mozog. Ez elég volt ahhoz, hogy papíron megelőzzük a bolgárokat és a görögöket, de a kép ennél árnyaltabb. A tényleges egyéni fogyasztás terén ugyanis továbbra is az alsóház tagjai vagyunk. Ahogy az Emerging Europe elemzése rámutat: a magyar gazdaság újraindítása nyögvenyelősen megy, a növekedés vérszegény, a régiós versenytársak – különösen Románia és Lengyelország – pedig látványosan elhúztak mellettünk az elmúlt években. Az EU „négy nagy” gazdasága közül Németország rendelkezik a legmagasabb egy főre jutó GDP-vel (vásárlóerő-egységben) az uniós átlag 115 százalékával. Ez az egyetlen ország, amely meghaladja a 100 százalékos szintet. Franciaország az uniós átlag közelében van, 98 százalékkal, ezt követi Olaszország 96 százalékkal. Spanyolországban a legalacsonyabb a szint, az uniós átlag 92 százaléka.
Görögország és Bulgária mellett további hat ország GDP-je legalább 20 százalékkal az uniós átlag alatt van az egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson mérve. Ezek Lettország (71 százalék), Szlovákia (75 százalék), Magyarország (76 százalék), Horvátország (78 százalék), Románia (79 százalék) és Észtország (79 százalék), ahol az adatok az uniós átlag százalékában értendők. Statisztikailag tehát nem mi vagyunk az utolsók, de a relatív lemaradásunk a szomszédokhoz képest szemmel látható.
Washingtoni nehéztüzérség
Orbán Viktor kormánya öt nappal a választás előtt egy diplomáciai nagyágyúval igyekszik demonstrálni nemzetközi súlyát. J.D. Vance, Donald Trump alelnökjelöltje Magyarországra érkezett, hogy „segítsen, amiben tud”. A MAGA-tábor izolacionista sztárja szemében a Fidesz az európai patrióta párt prototípusa, az Ukrajna-ellenes és Brüsszel-kritikus retorika pedig stabil közös nevező közöttük.
Vance látogatása azonban kényes egyensúlyozás. Az Euractiv hírlevele a „Duna sötét oldaláról”ír, Washingtonban sokan nem felejtik el, hogy Magyarország nem szavazta meg az USA–EU kereskedelmi egyezményt, és látványosan szoros kapcsolatokat ápol Kínával. Tengerpart nélküli országként Magyarország aligha stratégiai haditengerészeti partner, de a NATO-n belüli különutas politika és az amerikai érdekekkel (például Irán kapcsán) szembeni távolságtartás még Trump köreiben is szül kérdőjeleket. A látogatás célja egyértelmű: megmutatni a választóknak, hogy a magyar kormány nem szigetelődött el, sőt, a világ egyik legbefolyásosabb ereje áll mellette.
Ideológia és persze üzlet
Orbán Viktor kormánya a kampány hajrájában az amerikai kapcsolatokkal igyekszik ellensúlyozni a gazdasági borúlátást. És persze Donald Trump alelnöke sem csak azért érkezett Budapestre, hogy a „gazdag partnerséget” méltassa.
Kiderült, hogy Magyarország jelentős mennyiségű nyersolajvásárlásról állapodott meg az Egyesült Államokkal – amit már hivatalosan meg is erősítetek.
Úgy tudni, hogy az amerikai-magyar megállapodás szerint a Mol félmillió tonna nyersolajat vásárol az Egyesült Államoktól. Arról nem jelentek meg részletek, hogy az amerikai szállításoknak mi lenne a forrása: nem túl valószínű, hogy az ténylegesen a távoli amerikai olajmezőkön kitermelt energiahordozó lenne, valószínűbb, hogy amerikai vállalatok által például Ázsiában vagy a Közel-Keleten felszínre hozott mennyiség értékesítéséről lehet szó.
Románia elhúzott, Bulgária ránk tapadt
Visszatérve az Eurosatt adataira, amelyek szerint még előzzük Bulgáriát, felsejlik egy aggasztóbb trend is. Míg Magyarország az uniós átlag 70 és 76 százaléka között stagnál, a régiós versenytársak dinamikája teljesen más szintet mutat. Románia, amely tíz éve még messze mögöttünk állt, mára vásárlóerő-paritáson mérve elhúzott mellettünk, és az uniós átlag 78–80 százalékát célozza.
Ahogy az Emerging Europe elemzése hangsúlyozza, a magyar gazdaságot „vérszegény növekedés” jellemzi, miközben a szomszédok sikeresebben vonzzák a diverzifikált tőkét.
A következő évek tétje gazdasági értelemben az, hogy a jelenlegi modell képes-e orvosolni a strukturális bajokat, vagy beragadunk a közepes jövedelem csapdájába. Mindenesetre a makroadatok egyértelművé teszik: már nem a nyugati gazdagok utolérése a realitás, hanem a versenyfutás azért, hogy ne csússzunk vissza Bulgária szintjére.
