Több amerikai kormánytag pekingi utazásáról, valamint
alacsonyabb szintű amerikai-kínai egyeztetésekről is megállapodott Joe Biden
amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök idei első telefonos megbeszélésén.
A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető egyetértett
országaik közötti kommunikációs csatornák nyitva tartásában a magas szintű diplomácia és munkacsoportok révén. Ennek részeként Jannet Yellen
pénzügyminiszter, valamint Antony Blinken külügyminiszter is Kínába látogat – áll a közleményben.
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Joe Biden a két
ország közötti vitás kérdéseket érintve hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok
továbbra is megteszi a szükséges lépéseket a fejlett amerikai technológia védelmében, annak megakadályozására, hogy azokat az amerikai nemzetbiztonság
gyengítésére használják fel. A megbeszélésen szóba kerültek a TikTok korlátozására irányuló amerikai törvényhozási lépések is.
Joe Biden aggályait hangoztatta az orosz védelmi ipar
számára nyújtott kínai támogatása, valamint annak európai és transzatlanti
biztonságra gyakorolt hatásai miatt.
Az amerikai és kínai elnök legutóbb tavaly
novemberben személyesen tárgyalt Kaliforniában.
