A PBOC 995 milliárd jüannal, azaz 140 milliárd dollárral
növelte a pénzügyi rendszer likviditását középtávú hitelprogramjának keretében. A központi bank bejelentette azt is, hogy a programban
kibocsátott, egy évre szóló hitelek kamatlába 2,5 százalék maradt. A jegybank
utoljára 2023 augusztusában változtatott a szinten, akkor 15 bázisponttal
csökkentette.
A PBOC emellett 89 milliárd jüant juttatott a bankoknak
hétnapos fordított repoműveletek keretében, ezen műveletek kamatszintje sem
változott, maradt az 1,8 százalék. Ezt a kamatlábat ugyancsak tavaly
augusztusban csökkentették, 10 bázisponttal.
Az MLF hitelezést a kínai jegybank a kereskedelmi bankok
likviditásának biztosítására használja, és közvetlenül hat az egyéves hitelek
referenciakamatára (Loan Prime Rate/LPR).
Az egyéves LPR most évi 3,45 százalék. A jegybank 2022
augusztusa óta kétszer változtatta a kamatot: 2023 júniusában az addig érvényes
3,65 százalékról 3,55 százalékra, majd két hónappal rá, augusztusban a jelenleg
is érvényes 3,45 százalékra.
A kamatszint felülvizsgálatára január 22-én kerül sor.
Az LPR a kínai központi bank kamatreformja után, 2019
augusztusában lett az új irányadó ráta. 2020-tól a jegybank megköveteli a
bankoktól, hogy az új hitelek kamatainak meghatározásakor az LPR-t vegyék
alapul.
