Újabban meglehetősen historikus megszólítással találkozhatnak az OTP telefonos applikációjának felhasználói: ugyanis az alkalmazás az utóbbi időben ÚRNAK és ÚRNŐNEK kezdte szólítani a banki ügyfeleket. Kiderült, hogy milyen magyarázat áll a jelenség hátterében.
Szerző(k): Hercsel AdélKötelesek a bankok tájékoztatást küldeni az ügyfeleiknek. Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai partner listát kap a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről.
Szerző(k): Varga CsengeAz MNB az elmúlt három-négy évben – szinte valós idejű adatok digitális feldolgozásával – megújította a hazai biztosítói és pénztári szektor ügyfélvagyonának alakulását figyelő befektetési monitoring rendszerét. A jegybank immár a piaci szereplők napi állományi és tranzakciós adatainak kifinomult elemzésével tudja kiszűrni az esetleges kockázatokat. A tét óriási: az ügyfélvagyon védelme e szektorokban is elsődleges, miközben a biztosítók, pénztárak az államadósság finanszírozásának, s így a gazdaság növekedésének kulcsfontosságú szereplői.
Szerző(k): EconomxSajtóinformációk szerint a csődöt jelentett FTX alapítója egy másik cégébe átforgatta az ügyfelei pénzének egy részét, amelyből 1-2 milliárd dollárnak nyoma veszett.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMégsem menti meg csődközeli helyzetbe került riválisát az egyik legnagyobb kriptotőzsde. Ha bedől az FTX, akkor az a teljes kriptodeviza rendszert megrengeti.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKecskeméten vádat emeltek egy biztosítási ügynök ellen, aki éveken át meglopta a saját ügyfeleit, és a vád szerint 20 millió forintot sikkasztott.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKisiskolás kortól bevezethetik a szülők gyermeküket a pénzügyek világába a Gránit Bank Gránit Family mobilapplikációjával, amelynek egyik különlegessége, hogy már 6 éves kortól használható, és olyan teljes értékű junior bankszámla kapcsolódik hozzá, amelyet a gyermek a szülővel közösen otthonról online megnyithat, bankfiók felkeresése nélkül - adta hírül a pénzintézet.
Szerző(k): Domokos LászlóAz MVM Next újra diktálási lehetőséget biztosít földgáz ügyfeleinek, de a diktálás nem kötelező - adta hírül az állami energiaszolgáltató.
Szerző(k): Domokos LászlóOktóberben egy félnapos rendszerleállásra számíthatnak a K&H Bank ügyfelei.
Szerző(k): Domokos László