Bár tavaly még erősen visszaesett az érdeklődés az újépítésű lakások iránt a magas árak miatt, az idei év elején élénkülni látszot ...
Miközben az átadott lakóingatlanok száma közel 3 százalékkal csökkent, a kiadott építési engedélyek száma 25 százalékkal emelkedet ...
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben ...
A Duna Terasz Vista ikonikus építészeti megoldásaival – híd alakú architektúrájával és hullámzást idéző erkélyeivel –, valamint az öbölparti környezetet megújító koncepciójával a 13. kerület egyik kiemelt beruházása. A parti szakaszt a köz számára is nyitott pihenő területté alakítják. Az épületegyüttesben 632 lakást alakítanak ki.
Szerző(k): Farkas TiborIdén 10-12 ezer új lakást adnak majd át, 180 ezer lakásfelújítás várható, ez pedig jelentős csökkenés, mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A szakszövetség több javaslatot is megfogalmazott azért, hogy 2025-ben a lakásépítések számának zuhanása megtorpanjon.
Szerző(k): Koncsek RitaAz MBH Elemzési Centrum negyedévente megjelenő Lakáspiaci Kitekintőjében átfogó képet ad az ingatlanpiacot befolyásoló legfontosabb tényezőkről. Az elemzés az árak alakulása mellett, többek között kitér az Új Gazdasági Akcióterv hatásaira, a kereslet és kínálat trendjeire, illetve a hitelezési folyamatok alakulására is.
Szerző(k): Farkas TiborOrszágos szinten 14-17 százalékos áremelkedés várható idén a lakáspiacon. Az alacsonyabb kamatkörnyezet, a lakossági megtakarítások és a támogatások hatására többen vághatnak bele lakásvásárlásba – derül ki az MBH Indexből, az MBH Jelzálogbank által végzett lakóingatlanpiaci elemzésből.
Szerző(k): Farkas Tibor