Kisebb robbanás volt a fővárosban, egy újpesti laborban hétfő délelőtt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): Csernátony CsabaMárcius 2-án hétfőn 11 órai kezdettel a IV. kerületben telepített szirénák hangos próbáját tartják - írják a kerület oldalán.
Szerző(k): Szász PéterNem csak ingyen krumplival kedveskedett a nyugdíjas szavazóknak a még Wintermantel Zsolt vezette fideszes önkormányzat az októberi választás előtt - írta a 24.hu. Kávé, tea, kolbász mellett LED-izzó is került a csomagba, csak az utóbbiak 18 millió forintba kerültek.
Szerző(k): Domokos ErikaA másfél évig tartó felújítás után szombaton elindul a metróközlekedés a 3-as metró Újpesttől a Lehel térig tartó szakaszán.
Szerző(k): Csernátony CsabaA 3-as metró északi meghosszabbítása a tervezéssel és kivitelezéssel együtt mintegy 70-120 milliárd forintba kerülhet – mondta az InfoRádiónak Wintermantel Zsolt újpesti polgármester, aki szerint az észak-déli vonal meghosszabbítását már a metrófelújítás idején el lehetne kezdeni.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjpesti Torna Egylet (UTE) több, mint 1,2 milliárdból újítja fel a Megyeri úton lévő épületét.
Szerző(k): Németh GézaLeállították a szavazást Újpesten azért, mert lehúzták a Fidesz-KDNP-s jelölt nevét a szavazólapról - írja az origóra hivatkozva az Infostart.hu. Fricz Tamás politológus azonban cáfolta, hogy csalásról lenne szó, inkább bakiról beszélt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén 4 milliárd 87 millió, jövőre pedig 279 millió forintot kap az állami költségvetésből az Újpesti Torna Egylet (UTE) - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaA Fővárosi Közgyűlés szerdán több kerületi parkolási szabály módosításához járult hozzá, így például új fizetős övezetet alakított ki Újpesten - közölte az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna