Van olyan új építésű lakás Budapesten, amit a kis kert, vagy a közeli szomszéd miatt még paneláron sem visznek el. Az ingatlanárok reálértéken csökkenhetnek, a kínálat pedig bővül, ezért a vevők könnyen továbbállhatnak, ha nem kapják meg az ingatlant a felajánlott összegért.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonStagnálás vagy szűkülés várható a budapesti újlakás-piacon, az épülő projektekben lévő lakásokat már 1,4 millió forintos négyzetméteráron dobják piacra. Angyalföld és Újbuda tartja vezető szerepét a fővárosban.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA veszélyhelyzeti felhatalmazásával élve a kormány módosította az általános forgalmi adóról (áfa) szóló törvényt, amellyel újabb két évvel, 2024. december végéig meghosszabbította az új lakások értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfa alkalmazását.
Szerző(k): Domokos ErikaAki 30-40 millió forintos tőkével a zsebében indul körülnézni, már nem talál a vízpart mellett ingatlanokat, csak kilométerekkel arrébb. Siófokon a kétmilliós négyzetméterár is belefér.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonSzigorúbb környezetvédelmi szabályozással épülhetnek új ingatlanok július 1-jétől, az épület energiaigényének negyedét ráadásul megújuló forrásokból kell fedezni.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonTovábbra is jó üzlet panelt eladni, az utóbbi egy évben például 25-36 százalékkal nőttek országos szinten a tavalyi második negyedéves adatokhoz képest. A téglalakások ára ezzel szemben csökkent Budapesten és Kelet-Magyarországon is.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonGyengültek az ingatlanos szakma áremelkedési várakozásai, de még mindig magasak – derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből. Főleg vidéken oldódott kissé az ingatlanpiaci helyzet romlása.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Hegyvidéken közel négymillió forintba kerül egy négyzetméter, de Buda többi részén sem olcsó a lakhatás. Soroksáron és a dél-pesti kerületekben lehet a legjobb áron új lakást venni. Szűk a piac, ez pedig tovább hajtja felfelé az árakat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz előszerződéseknél már a lakás ára sem tekinthető fixnek, az eladók pedig bármilyen megfoghatatlan, homályos indokkal elállhatnak az aláírt üzlettől. A vevők hiába kapják vissza a foglalót, hoppon maradhatnak, az áremelkedés miatt ugyanis azon az áron már nem fognak tudni lakáshoz jutni.
Szerző(k): Vámosi Ágoston