Andy Vajna örököseként írt alá egy hivatalos dokumentumot Vajna Tímea, így jól látszik, hogy a filmcézár több tíz milliárd forintos vagyonának egy része reá szállott.
Szerző(k): Komócsin SándorJulio Iglesias a biológiai apja a 43 éves Javier Sánchez Santosnak - állapította meg egy valencia bíróság szerdai első fokú ítéletében, amelyet a világhírű spanyol énekes ellen indított apasági perben hozott.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2018. évben felvett osztalékelőleg (…) Vajna András Györgyöt, illetve az örökösét illeti meg – ezzel a mondattal ér véget egy dokumentum, ami Vajna fő vagyonkezelő cége 25 millió dollárjának, azaz hétmilliárd forintjának sorsáról rendelkezik. Ennyi osztalékot fizetett ugyanis 2018-ra a néhai filmproducer és üzletember legfontosabb vagyonelemeit – kaszinókat, rádiókat, korábban papíron a TV2-t is – összefogó AV Investments Kft., amely közel egy hónapos késéssel adta le 2018-as beszámolóját.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz állítólag 1300 milliárd forintot öröklő, Kósa Lajostól segítséget kérő nő korábban Svájcba menekült, amikor a rendőrség eljárást kezdeményezett ellene.
Szerző(k): Szabó DánielA július elsején hatályba lépő új közjegyzői díjrendelet kedvezően érinti a nagycsaládosokat, a lakásvásárlókat, az időseket és a fiatalokat - mondta Szécsényi-Nagy Kristóf, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakügyvezetője az M1-en.
Szerző(k): Szász PéterMiután egyre értékesebbé váltak adataink a digitális térben, megkerülhetetlen volt, hogy az internetes hagyatékunk hátrahágyásáról is rendelkezhessünk. A Google új szolgáltatásával eldöntheti, hogy kire hagyományozza az internetes életének lenyomatait.
Szerző(k): Szabó DánielA két éve elhunyt Klapka György üzletember ugyan hagyott végrendeletet, de a hagyatékon még mindig osztozkodnak a gyerekei.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy vállalkotás tagjának halálakor könnyen döntésképtelen helyzetbe kerülhet a társaság, még akkor is, ha az elhunyt minimális tagi részesedéssel rendelkezett. Viszont léteznek megoldások, amelyekkel nem csak a családi hozzátartozókról, hanem a társaság döntésképtelenségének elkerüléséről is tud az örökhagyó gondoskodni - ezekről ad tájékoztatást a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Szerző(k): Economx