Egyre népszerűbb a Magyar Államkincstárnál elérhető Nyugdíj-előtakarékossági számla, a februári rajt óta több mint 3000-en éltek a lehetőséggel, ezen számlákon csaknem 1,2 milliárd forint állampapír-állományt tartanak nyilván. A kulcs az adóvisszatérítés, ami 20 százalék, de legfeljebb évi 100 ezer forint lehet, vagyis a plafonösszeg félmilliós befizetéssel elérhető. Úgy tűnik, a pénzügyi tudatossággal az öngondoskodás is fejlődik.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? A harminc alattiak vagy az idősebbek kezelik ügyesebben a pénzügyeiket?
Szerző(k): Horváth TiborHogyan épült fel egy kétszemélyes vállalkozásból egy mára 1 milliárdos árbevételt elérő cég? Az idén 10 éves Grantis Hungary Zrt. társalapítóival, Sebestyén Andrással és Deák Ferenc Istvánnal arról is beszélgettünk, hogy milyenek a nyugdíj kilátások, mit érdemes kezdeni a lejáró állampapírokkal, és milyen most a pénzügyi tanácsadók, illetve az alkuszcégek helyzete Magyarországon.
Szerző(k): Kreivich Orsolya