Sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lesz a földtörvény az alaptörvény harmadik, a parlamentben hétfőn elfogadott módosítása szerint. Az országgyűlés elutasította Ángyán József javaslatát, hogy \"az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre\" vonatkozó rendelkezések helyett a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre érvényes szabályokat határozzák meg sarkalatos törvényben.
Szerző(k): MTI-EcoA nagy, több száz hektáros, egybefüggő földterületek zöme néhány Fidesz közelinek mondott érdekeltséghez került az állami földterületek bérbeadása során - derül ki Ángyán József fideszes képviselő összesítéséből.
Szerző(k): NAPISzinte az összes nagy húsipari cég szerepel azon az Orbán Viktor által megrendelt listán, amely a hungarikumokat nem teljesen magyar alapanyagból előállító vállalatokat sorolja fel.
Szerző(k): MTIVédhetetlennek nevezte a földbérleti pályáztatás rendszerét a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára abban a levélben, amelyet a Borsodi Mezőségben lezajlott pályázat eredményeit értékelő összeállításához mellékelt. Az összegzés keltezése június 1.
Szerző(k): InforádióA Professzorok Batthyány Köre közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Földalap bérbeadási pályázatain meghirdetett földterületek zöme nagybirtokosoknak, nem pedig helyben lakó gazdáknak jutott. A kormány nem ezt ígérte. A puha bírálati kritériumok könnyen kijátszhatók voltak.
Szerző(k): NAPI, MTIAz Origo információi szerint Budai új posztja melett továbbra is kormánybiztos maradhat.
Szerző(k): Domokos LászlóBenyújtotta lemondását Ángyán József, a vidékfejlesztési tárca államtitkára.
Szerző(k): MTIKilátásba helyezte lemondását Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára - írja a csütörtöki Népszabadság.
Szerző(k): NAPI