Váratlanul nagyot ugrott a költségvetési szervek tartozása, a legfrissebb kincstári adatok szerint a közintézmények október végén 80,4 milliárd forinttal tartoztak. Nem csak a kórházaknál van baj, a legnagyobb adós a kormányhivatali rendszer, de nagyot nőtt két vidéki egyetem tartozása is.
Szerző(k): Papp ZsoltOktóbertől 5 százalékkal nőtt a bírói alapilletmény, ami valamennyi bírósági dolgozó bérezésének viszonyítási pontja. Januártól további 5, majd 2018-ban várhatóan újabb 5 százalékos emelés lesz, ezzel megszakadt a 12 éve tartó bérstop - mondta a 9 éves vezetői megbízatásának félidejéhez érkező Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
Szerző(k): MTIAz előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye. Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.
Szerző(k): MTINégynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament kedden új törvényt alkothat az állami tisztviselőkről, szerdán a kormány oktatási átszervezéséről kezdhet tárgyalni, utolsó ülésnapján pedig az offshore elleni fellépésről tart vitát ellenzéki kezdeményezésre.
Szerző(k): MTIA szakszervezeteknek sikerült meggyőzniük a kormányt arról, hogy nem érdemes elbocsátani a dolgozók tizedét a létszámhiánnyal küszködő járási hivataloktól. A közalkalmazottak egy részének nettó bére alig több mint 77 ezer forint.
Szerző(k): EconomxOrszágos konferenciasorozat indul \"A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentési program kidolgozása\" című európai uniós projekt keretében, amelynek során feltérképezik a vállalkozói ügyféligényeket is - jelentette be a Miniszterelnökség
Szerző(k): MTI-EcoAz Index.hu megszerezte az első körben megszűnő állami háttérintézményekről szóló előterjesztést. A listán szereplő intézmények feladatkörei kormányhivatalokhoz és minisztériumokhoz kerülnek, ha a szerdai kormányülésen elfogadják a javaslatot.
Szerző(k): EconomxA központi hivatalok és költségvetési szerv formában működő központi minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatát rendelte el a kormány a közfeladatok hatékonyabb ellátásának biztosítása, továbbá a polgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében.
Szerző(k): MTI