Még korábban állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal, hogy a SPAR visszaélt jelentős piaci erejével a magyar beszállítók kárára. A hatósági beavatkozás eredményes volt, de ebben is mulasztott a kiskereskedelmi lánc.
Szerző(k): Z. B.A végrehajtók egykori vezetője bár mindenben ártatlannak vallja magát, nem nélkülöz a börtönben. Irodája továbbra is végzi a végrehajtásokat, a pénz ezek fejében szabályosan befolyik, és a volt kamarai elnök meg is kapja ezeknek a 90 százalékát.
Szerző(k): L. K.A 2024 márciusában bevezetett tarifareform egyszerűsítette a kedvezmények rendszerét, és sokak számára tette olcsóbbá az utazást a helyközi közösségi közlekedésben. Ennek köszönhetően a jegy nélküli szabályszegések száma is jelentősen csökkent. A MÁV-csoport ellenőrei is hatékonyabban működnek.
Szerző(k): L. K.A büntetési ranglista dobogós helyezettjei milliós büntetést fizethettek sok évi halogatás után.
Szerző(k): EconomxEgyre kevesebb európai ország teljesítené a Netanjahu ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. Bátki Pál ügyvéd szerint, ha a Nemzetközi Büntetőbíróság nem tudja kiharcolni magának a neki szánt erős büntető hatalmat, és nem hogy gyűjtené, hanem elveszíti a tagállamait és legitimációját, akkor el kell gondolkozni azon, hogy hogyan tovább.
Szerző(k): Vígh GáborA jövő év első napja, valamint a márciusban megjelenő valorizációs szorzószámok közötti időszakban járhatnak a legjobban azok, akik nyugdíjba mennének.
Szerző(k): Z. B.Nőhet a mentesített jövedelem összehatára a munkabérből vagy nyugdíjból történő letiltások esetén.
Szerző(k): Zádori BenceBár a tavalyihoz képest kicsit csökkent a kényszerértékesített lakások és házak száma, így is több ezer ingatlant árvereztek el az elmúlt félévben, amelyet nem érintett a kilakoltatási moratórium.
Szerző(k): G. É.