Oroszország nagy veszteségeket szenvedett harckocsikból, mióta Vlagyimir Putyin elnök több mint két évvel ezelőtt megszállta Ukrajnát, és lehet, hogy már csak néhány ezer páncélozott harcjárműve maradt – derül ki a műholdfelvételek mesterséges intelligencia (AI) által végzett elemzéséből.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz MNB közleménye szerint átmeneti veszteségekkel szembesülnek, amelyet a jegybanktörvény értelmében nem az adóbevételekből kell pótolni.
Szerző(k): Vermes ÁdámHavonta 500 euróval kevesebb pénzből kellene megélniük az osztrákoknak, ha nem lennének az EU tagjai. Az uniószkeptikus politikai erők a németekhez hasonlóan a nyugati szomszédunkban is az ország gazdasági pozícióját kockáztatják – derül ki az új kutatásokból.
Szerző(k): Thurzó KatalinTöbb mint 900 millió forint veszteséget könyvelt el a Ferencváros tavaly, a Mol nélküli Fehérvár pedig történelmi összeomlást produkált.
Szerző(k): K. O.Riasztó problémákról számoltak be a kávézólánc baristái: egyre több az üzlet, mégsem növeli a vállalat a munkaerőt. Az italrendelések gyorsan érkeznek, de egyre kevesebb ember van, aki el tudja készíteni őket.
Szerző(k): Zádori BenceA Douglas német parfüm- és kozmetikai kiskereskedő nettó veszteségről számolt be a második negyedévben, amelyet a tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos költségek befolyásoltak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz energiaszolgáltató azt fontolgatja, hogy kivonul a szomszédos országból. A vállalat vezérigazgatója szerint a fő kérdés az, hogy indokolják-e a hozamok és a kockázatok az ottani tőkét.
Szerző(k): Zádori BenceA profik szerint, ha ezekre odafigyelünk, sokat javíthatunk a befektetéseink hozamán.
Szerző(k): Kovács ÁdámA Ford villanyautós részlegének veszteségeit a kereskedelmi célú járműveket gyártó, valamint a belsőégésű motoros és hibrid személyautókkal foglalkozó részlegnek kellett kompenzálnia.
Szerző(k): Vermes Ádám