Leonard Birnbaum az Athénban zajló Eurelectric Power Summit 2024 konferencián arról is beszélt, hogy a bukaresti kormány által bevezetett hatósági áras gáz- és áramszolgáltatás, valamint a kompenzációs rendszer miatt merült fel a vállalatban, hogy kivonul a román piacról.
Az E.ON vezérigazgatója ugyanis úgy látja, hogy hiányzik a stabilitás és a kiszámíthatóság az országban és az ottani szolgáltatási üzletágban olyan nagy a kockázat, hogy 2022-ben és 2023-ban „elveszítették azt, amit 20 év alatt nyerhettek volna”.
Kapcsolódó
Piaci források alapján az E.ON felvásárlásában érdekelt a Romgaz állami gázipari vállalat, valamint az OMV Petrom is.
A német energiaszolgáltató két céggel is rendelkezik Romániában, az egyik az E.ON Energia Romania SA, míg a másik a Delgaz Grid SA. A 2022. évi árbevételük meghaladta a 15,450 milliárd lejt (mintegy 1200 milliárd forint), az évet pedig 483 millió lej (közel 37,5 milliárd forint) veszteséggel fejezték be. A vállalat mintegy 6 ezer embert foglalkoztat, 3,4 millió lakossági és céges ügyfelével pedig az egyik legnagyobb romániai energiaszolgáltató.
Nincs többé óraleolvasás
Több mint 10 milliárdos beruházással fejlesztik a magyar villamosenergia-hálózatot. Az E.ON több mint 165 ezer okosmérőt telepít szolgáltatási területén. A magyar hálózat már ott tart, hogy amikor süt a nap – a Paksi Atomerőművel kiegészítve – már tudja fedezni a hazai fogyasztást.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

A klímaváltozás visszavág: az afrikai por teszi tönkre a hazai napelemeket

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Nem büntetni, hanem becsülni kellene, ha a dolgozó hibázik

Zúgolódik a szakma: teljesen használhatatlanok az új munkaegészségügyi szabályok

500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát
