Brüsszel tovább lépett a Google ügyében: az Európai Bizottság (EB) két kifogásközlést küldött a vállalatnak, miután a testület szerint a társaság az erőfölényével visszaélve mesterségesen korlátozza harmadik fél honlapok azon lehetőségét, hogy a Google versenytársainak keresési hirdetéseit jelenítsék meg - jelentette be Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben. Az ügy független az áprilisban indított eljárástól.
Szerző(k): EconomxTovább enyhítene a közbeszerzési szabályokon Lázár János, így többek közt a kartellező cégeket sem kellene kötelezően kizárni az eljárásokból. A közbeszerzési törvényt 2010 óta több mint harmincszor módosították vagy írták újra.
Szerző(k): EconomxÓvodás trükkökkel próbálta átverni két cégvezető a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellenőreit.
Szerző(k): EconomxElvesztette az OMV-Petrom romániai olajtársaság a román versenytanács ellen indított egyik perét, így 7,7 milliárd forintnak megfelelő lejben kifizetendő bírságot kell lerónia kartellezés miatt.
Szerző(k): MTIRábólintott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a gázkereskedő Prímagáz Hungária Ipari és Kereskedelmi Zrt. eladására, a vevő Nagy György egyik cége.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számításai szerint a versenyhatóság 2009 és 2014 közötti eljárásainak köszönhetően a fogyasztók legalább 97 milliárd forintot takarítottak meg - mondta Juhász Miklós elnök(képünkön), évértékelőjében.
Szerző(k): MTITrösztellenes vizsgálatot indított csütörtökön az Európai Bizottság annak kiderítésére, hogy megfelelnek-e az uniós versenyjog előírásainak az Amazon elektronikus könyvek terjesztésére vonatkozó megállapodásai.
Szerző(k): MTIA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a UPC-vel szemben, mert nagyszámú fogyasztói jelzés alapján észlelte, hogy a UPC a 29-es számozási körzetben (Monoron és környékén) alacsonyabb színvonalú (kisebb le- és feltöltési sebességű) internet-szolgáltatást kínál magasabb előfizetői díjért az ország többi területéhez képest.
Szerző(k): EconomxA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel (Telekom) és a Telenor Magyarország Zrt.-vel (Telenor) szemben - közölte a hivatal.
Szerző(k): Economx