Most tervezteti a NIF a tram-train hódmezővásárhelyi új kocsiszínjét
A tram-train hódmezővásárhelyi új kocsiszínjének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Most tervezteti a NIF a tram-train hódmezővásárhelyi új kocsiszínjét
A tram-train hódmezővásárhelyi új kocsiszínjének tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Milliárdok mentek a felújításra, mégsem állnak meg a vonatok
Balatonmáriafürdőn nem értik, miért költöttek több mint félmilliárd forintot a település két vasúti megállóhelyre, ha nem állnak meg a vonatok.
A ceglédi vonalon közlekedőket figyelmezteti a MÁV, módosul a menterend
Folytatódnak a felújítási munkálatok, fontos utánajárni a változásoknak.
A magyar kormány régi álma válik valóra
Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek.
Dollármilliókat ért az amerikai vasúton egy egyszerű elgondolás
Dízelről hidrogén üzemanyagot használóvá alakítanak át egy amerikai vontatómozdonyt, és azt vizsgálják, mindez rendszerszinten hogyan volna működtethető. Kaliforniai álom lehetne a pilotprojektből, ha rövid idő alatt sikerrel zárják.