Prága megroggyant a menekültnyomás alatt
A cseh fővárosra olyan terhet ró az Ukrajnából érkező menekültek áradata, hogy egy időre be kellett zárni a legnagyobb regisztrációs központot. Az érkezők egy részét igyekeznek vidéken elhelyezni.
Prága megroggyant a menekültnyomás alatt
A cseh fővárosra olyan terhet ró az Ukrajnából érkező menekültek áradata, hogy egy időre be kellett zárni a legnagyobb regisztrációs központot. Az érkezők egy részét igyekeznek vidéken elhelyezni.
A munkaadókat is segíti a magyar állam, ha ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak
Támogatást nyújt a magyar kormány azon munkaadók részére, akik ukrán, vagy ukrán-magyar kettős állampolgárságú menekülteket foglalkoztatnának a közeljövőben.
Varga Mihály: nem lesz könnyű az év
A bizonytalanságok miatt nem lesz könnyű az év, de a kormány azon dolgozik, hogy a legbiztonságosabb körülmények között folytatódjon az élet - mondta Varga Mihály, aki szerint még a szokásosnál is nehezebb ma vállalkozónak lenni, a világ ugyanis tele van veszélyekkel.
Nagybankok vezetőivel tárgyalt a pénzügyminiszter
A magyarországi nagybankok vezetőivel tárgyalt kedden Varga Mihály pénzügyminiszter.
Nem az olajár-emelkedés a legrosszabb, ami történhet a világgazdaságban
A világgazdaság túljuthat az olajár-emelkedés hatásain, ha a döntéshozók megvárják, hogy a piac helyreálljon - írja a Bloomberg. Az Oroszország ellen bevezetett szankciók az energiapiacon kívül az ellátási lánc más területeit is érintik, azonban reménykedésre adhat okot, hogy évekkel ezelőtt hasonlóan magas olajárak után is helyre tudott állni a világgazdaság.