Az olaszok és a németek a bevándorlási kérdéseken hajba kaptak. A római kormány a brüsszeli korlátokat is feszegeti, növelték ugyanis az állami kiadásokat, ezzel pedig azt is bevállalták, hogy a vártnál nagyobb lesz idén és jövőre is a vártnál a költségvetési deficit. A spanyol konzervatív párt pedig nem tudott élni a kormányalakítási lehetőséggel. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxGrant Shapps brit védelmi miniszter szerint ukrán katonák Ukrajnában is részesülhetnének brit kiképzésben.
Szerző(k): Károly GáborTizenhat orosz drónt lőtt le az ukrán légvédelem az éjszaka.
Szerző(k): EconomxTűz ütött ki egy robbanást követően egy nyugat-ukrajnai kőolajvezetéknél.
Szerző(k): EconomxUkrajna a kezdeményező szerepében lép fel, és ő maga szeretné diktálni a tempót is. Az ukrán hadiipar felvirágoztatása mellett a világbéke a cél.
Szerző(k): EconomxÉp ésszel máig felfoghatatlan az Oroszország kezdeményezte, Ukrajnában tavaly február óta zajló háború. Miközben a mindkét országban befektető külföldi cégek békésnek gondolták őket, és ártatlan áldozataivá válnak a konfliktusnak. Ez történt az OTP-vel is.
Szerző(k): Fellegi TamásKijev ideiglenesen levette az OTP Bankot az ukrajnai háború nemzetközi szponzorainak listájáról.
Szerző(k): Hercsel AdélJens Stoltenberg és Volodimir Zelenszkij az energia infrastruktúráról és a légvédelmi rendszerekről is tárgyaltak.
Szerző(k): Economx