Bécs első geotermikus erőműve 2026-ra épül meg, és alkalmazásával húszezer háztartást látnak majd el klímasemleges távhővel.
Szerző(k): EconomxMost 108 milliárd forintot csoportosított át a kormány az idei központi költségvetésben, legnagyobb tétel a felsőoktatás támogatása és a távhőszolgáltatók kompenzációja.
Szerző(k): Németh GézaA bukaresti távhőrendszer vesztesége tavaly 37 százalékra nőtt, a távhő több mint harmada elveszett a földben az elavult vezetékek miatt - derült ki a bukaresti főpolgármesteri hivatal által közzé tett egyik jelentésből.
Szerző(k): Szász PéterÚjabb szakasszal bővül a főváros távfűtési rendszere a Belvárosban, amely miatt október közepétől lezárják az V. kerület Honvéd utca egy részét a forgalom elől - adta hírül a FŐTÁV Távhőszolgáltatási Divíziója.
Szerző(k): Szász PéterAz önkormányzatok nehezen tudják kigazdálkodni majd a távhő emelkedését. Az idén még ezt megoldják, de jövőre már nem lesz rá mozgásterük. Balla Györgyöt ezért miniszteri biztosnak nevezték ki, a feladata az lesz, hogy tárgyaljon az energiaszerződésekről.
Szerző(k): Szabó DánielKevés ideje van a kormánynak, hogy biztosítsa 660 ezer lakás melegét: a távhőcégek pluszpénz híján már novemberben szorult helyzetbe kerülhetnek. A hőmennyiség csökkentése ugyanis nem oldja meg a távhőkassza ezermilliárdos hiányát - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterA magyar államigazgatás évi 800 millió köbméteres gázfelhasználásának korlátozását fontosnak tartja Palkovics László technológiai miniszter, hogy kezelni lehessen az energiaválságot. Az ATV-nek arról is beszélt, hogy a távhőszolgáltatás szigorítását egyelőre nem lehet úgy meglépni, mint a rezsicsökkentés korlátozását. A miniszter viszont hatékony eszköznek tartja az energiafelhasználás visszaszorítására a vasárnapi boltzárat.
Szerző(k): Szabó DánielSajátos távhőtrükkel próbálhatja meg fenntartani a rezsicsökkentés látszatát a kormányzat – írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóTervben van az idei télen a lakossági felhasználóknak átadott hőmennyiség csökkentése a távhő rendszerekben, ennek mértéke és mikéntje azonban még nincs kidolgozva - közölte az energetikáért felelős államtitkár, aki szerint a jelenlegi válsághelyzet felgyorsíthatja az energiahatékonyság javítását, közép- és hosszútávon a földgáz kiváltását megújuló energiákkal.
Szerző(k): Domokos Erika