Könyörgünk, ne gyertek: teljesen elfajult Ausztriában a helyiek és a turisták összecsapása
Hallstatt lakói megőrülnek a turistáktól, hiszen van olyan nap, hogy 10 ezren zúdulnak a településre, ők pedig csak 700-an vannak.
Könyörgünk, ne gyertek: teljesen elfajult Ausztriában a helyiek és a turisták összecsapása
Hallstatt lakói megőrülnek a turistáktól, hiszen van olyan nap, hogy 10 ezren zúdulnak a településre, ők pedig csak 700-an vannak.
Nem olyan vidám dolog már a Krímben nyaralni, mint a szovjet időkben
A napfényes, gondtalan rekreációról már az oroszoknak sem feltétlenül a 2014-ben annektált félsziget jut az eszükbe. De mégis, kik járnak oda, kik vállalják továbbra is a kockázatot?
A turistáknak köszönhető, hogy gazdaságilag jól jövünk ki az atlétikai vb-ből
Az eddigi számok azt mutatják, hogy az ide áramló tömeg kétszer annyi pénzt hagy itt, mint amennyit elköltöttünk az eseményre.
Ötmilliárd forintnyi uniós támogatásból újulhat meg Teleki Pál egykori erdélyi otthona
A pribékfalvi Teleki-kastély munkálatait a Máramaros megyei önkormányzat jelentette be, mituán korábban a restaurálás megakadt.
Magyarország nem keménykedik a turistákkal, pedig lehet, hogy nem ártana
Miközben Európa-szerte korlátozásokat vezetnek be a turisták zajszennyezése, anyagi vagy egyéb károkozásai miatt, Magyarországon egyelőre nincsenek ilyen intézkedések. Pedig a Napi.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint nem ártana kicsit odalépni, főleg abban az esetekben, mikor nemzeti érték vagy a lakosok nyugalma sérül. Utóbbira példaként a fővárosi bulinegyedként ismertté vált területeket említette.