A leégett Maui turistákkal hárítaná el a gazdasági katasztrófát
Megfelelő számú vendég nélkül nem állhat talpra a sziget gazdasága a pusztító tűzvész után. A Mauira érkező látogatók száma mintegy 70 százalékkal, napi kétezerre csökkent.
A leégett Maui turistákkal hárítaná el a gazdasági katasztrófát
Megfelelő számú vendég nélkül nem állhat talpra a sziget gazdasága a pusztító tűzvész után. A Mauira érkező látogatók száma mintegy 70 százalékkal, napi kétezerre csökkent.
Készül a Booking.com törvény: akár ki is űzhetik a magyar piacról
A hazai kis- és középvállalkozások érdekében törvénymódosításokat fog javasolni a Fidesz-frakció, amelyekről már egyeztetések is zajlanak – jelentette be Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Tízezrek bénítják meg Budapestet a hétvégén
Szeptember 10-én rendezik meg Budapesten a 38. Wizz Air félmaratont, a fővárosban lezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani.
Adj egy ötöst: jövőre már belépőt szed a lagúnák városa
Velencében 2024 tavaszától öt eurót, azaz mintegy kétezer forintot kell majd fizetniük csúcsnapokon a kirándulóknak, ha csak sétálni, nézelődni érkeznek, és nem maradnak ott éjszakára. A határozatot várhatóan szeptember 12-én hagyja jóvá a városi tanács.
Kevesebbet szállodázott a magyar, nagyot durrant a Balaton
A vendégek száma több mint 4 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 1 százalékkal csökkent júliusban a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az egy évvel korábbihoz képest. Januártól nézve az látható, hogy a belföldi vendégek kevesebbet töltöttek szállodában, míg a külföldiek bőven többet mint 2022-ben. A Balaton pörgött a szezonban a legjobban, a főváros leginkább a külfölidek úticélja.