Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úti céljára
Az olasz kormány az idegenforgalmi adó jelentős emelésével segítene a pénzszűkében lévő városokon.
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úti céljára
Az olasz kormány az idegenforgalmi adó jelentős emelésével segítene a pénzszűkében lévő városokon.
Kedvező külkereskedelmi adatok érkeztek, felpörögtek a szolgáltatások
Az idei második negyedévben a szolgáltatások exportja 5,5, importja 4,9 százalékkal nőtt a Központi Statisztikai Hivatal adatközlése szerint.
Külföldiek robbantották be a turisztikai szezont
Júliusban a vendégéjszakák száma 2 százalékkal a vendégeké 4,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, közölte a KSH. Az NGM szerint a belföldi vendégek is elkezdtek utazni.
Csak a tisztességes Airbnb-k szenvedhetik meg Terézváros vasszigorát
Szeptemberben két hétig tartó ügydöntő szavazást tartanak Budapest VI. kerületében. Soproni Tamás polgármester korábban leszögezte, a szavazás eredménye ügydöntő lesz, vagyis tényleg intézkedni fognak.
Kivonulással fenyeget a Ryanair, puffogtat rendesen
Most a németeket csuklóztatja a Ryanair, amely azzal fenyeget, hogy durva járatcsökkentésbe kezd, ha nyugati partnerünknél nem vonják vissza a megemelt iparági adót. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a fapados cég megszokott módon csak puffogtat, bár a piac túladóztatása megkérdőjelezhető kormányzati gyakorlat.