Rabszolgatörvény: így vihetik be a végső döfést
A rabszolgatörvény miatt beígért sztrájkok miatt kényszerpályán vannak a szakszervezetek, azaz hatalmas presztízsveszteség nélkül nem vonulhatnak le a pályáról "csak úgy".

Szőnyegbombázás indul a rabszolgatörvény miatt
A szakszervezetek kedden kezdeményezik az országos sztrájk megtartásához szüksége egyeztetést a kormánnyal és január 19-én megtartják a bejelentett országos tiltakozó demonstrációt. Kordás László MASZSZ-elnök szerint egyre többen csatlakoznak a tiltakozásokhoz.
Vélemény külföldről: Orbán elszámította magát
A jobb megélhetés miatt sokan elhagyták az országot, míg az évi 400 túlórát engedélyező új szabály sokakat kiábrándított a kormányból – írja vasárnap megjelent anyagában a The Wahsington Post.
Forrósodik a helyzet a szomszédban
Öt hete tüntet az ellenzék Aleksandar Vucic szerb elnök és az általa vezetett Szerb Haladó Párt (SNS) ellen Belgrádban, szombaton pedig már másik négy szerb városban is tiltakoztak az elnök ellen.
Könnygázzal oszlatott a rendőrség Párizsban
A november második felében kezdődött megmozdulásokhoz képest most jóval kevesebben tüntettek a francia nagyvárosokban - írta az Infostart.hu az MTI alapján.