Hatalmas változás készül: rengeteg iskola bezárhatja a kapuit
Évről évre egyre kevesebb diák kezdi el az első osztályt. Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint elkerülhetetlen lesz a kisebb létszámú iskolák összevonása.
Hatalmas változás készül: rengeteg iskola bezárhatja a kapuit
Évről évre egyre kevesebb diák kezdi el az első osztályt. Totyik Tamás, a PSZ elnöke szerint elkerülhetetlen lesz a kisebb létszámú iskolák összevonása.
A Kossuth térre vonulnak a tanárok
A Pedagógusok Szakszervezete a nevelést és az oktatást segítő kollégák bérrendezése miatt június 29-ére szervez megmozdulást a fővárosban.
Százezer tanár levizsgázott, 471 pedig megbukott
A Belügyminisztérium írta elő a tanároknak és az óvodapedagógusoknak, hogy a Nemzeti alaptantervből és az Óvodai nevelés alapprogramjából vizsgázzanak.
Tíz év alatt jelentősen csökkent a nyelvvizsgázók száma: nem tett jót a változás
Évi 65 ezer nyelvvizsgázó körül stabilizálódhat a piac, mondta lapunknak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért - Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke. Ugyanakkor sok nyelvtanár is hiányzik a közoktatásban, erről pedig Totyik Tamás, a PSZ elnöke beszélt.
Buksisimogatást kaphatnak a pedagógusok: nagyon sok gonddal indul a tanév
Negyven Celsius-fokos tantermekkel, betarthatatlan mobiltelefon-rendelettel, teljesítményértékeléssel és 30 ezres szakemberhiánnyal indul az idei tanév, mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.