Harmadik hónapja nem moccant az éves 4,3 százalékos inflációs szint. A nemzetgazdasági tárca az adatokat kommentálva hangsúlyozta, hogy határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben és ezzel is segíti a családokat, nem úgy, mint Magyar Péterék.
Szerző(k): G. É.A gyógyszert szedők negyede még mindig a háztartási hulladék közé dobja a lejárt szavatosságú vagy fel nem használt gyógyszereket. Pedig országszerte négyezer gyűjtődoboz van, többek között a patikákban vagy benzinkutaknál is.
Szerző(k): Koncsek RitaJelentős erősödésen van túl idén a forint, amelyhez részben a Tisza párt népszerűsége is hozzájárulhatott. Néhány nagybefektető már kifejezetten kormányváltásra spekulál a deviza- és a kötvénypiacon.
Szerző(k): Sárosi ViktorRuszin-Szendi Romulusz házához vonult ma ki a rendőrség, hogy lefoglalja fegyverét, amellyel - a vádak szerint - beszédet mondott egy Tisza-rendezvényen. A volt vezérkari főnökről szóló videóról nem tudni mikor, és hol készült, egyébként Ruszin-Szendi Romulusz nem tagadja, hogy korábban hordott magánál fegyvert, mert többször halálosan megfenyegették, de már kap személyi védelmet a párttól és azóta nincs erre szüksége.
Szerző(k): L. K.Svédország nekiment a magyar miniszterelnöknek, mondván, hogy „felháborító hazugságokat” terjeszt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „egy ország, amely egykor a rendről és a biztonságról volt ismert, most összeomlik”. Egy német újságcikk indította be a lavinát.
Szerző(k): H. Sz.Horgászok ellen indult eljárás egy tó lecsapolása miatt Somogyban. Az aszály miatt már így is nagyon súlyos a helyzet a magyar tavakon.
Szerző(k): Z. B.A csongrádi Búzás-holtág Magyarország egyetlen magántulajdonban lévő tiszai holtága, most 26 hektáros vízfelülettel, tanyával, udvarral és erdővel eladó, Natura 2000 védettséggel és kivételes természeti értékekkel.
Szerző(k): Benkó EszterHazánk második legnagyobb folyójának vízállása alulmúlta a 2022-es negatív rekordot.
Szerző(k): Z. B.