Hajózhatóbb Dunát szeretnének
A magyar Duna szakasz hajózhatósága fejlesztésének a tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Hajózhatóbb Dunát szeretnének
A magyar Duna szakasz hajózhatósága fejlesztésének a tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Biciklisek figyelem! - Új kerékpárutak épülnek
Három konzorcium nyerte el kerékpárutak tervezésére kiírt 700 millió forint keretösszegű meghívásos közbeszerzést. A tervezendő kerékpárutak hossza mintegy 300 kilométer.
Drága ajánlatok jöttek, nem épülnek a börtönök
Hiába érkezett számos ajánlat a négy új börtön tervezésére és megépítésére, azok olyan drágák voltak, hogy meghaladták az ajánlatkérő rendelkezésére álló, egyenkénti 3 milliárd 937 millió forintot, ezért a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) eredménytelenné nyilvánította a tendert.
Új elnöke van a mérnöki kamarának
A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) közgyűlése a leköszönő Barsiné Pataky Etelka utódjaként Nagy Gyula okleveles gépészmérnököt, az Épületgépészeti Tagozat elnökét, a Piraton Komplex Kft. ügyvezetőjét választotta az MMK elnökévé - írja a VGF szaklap.
Drágul a Városliget rehabilitációjának tervezése
A budapesti FINA úszó világbajnokság szinkronúszás helyszínének a Városligeti tóba telepítése miatt módosítani kell a liget rehabilitációjának tájépítészeti generál- és szakági tervezési szerződését, emiatt 45 millió forinttal drágul a projekt. Csúszik a Magyar Zene Háza építése.