A mostani 100 milliárd forint helyett 125 milliárd forint lesz a tao-támogatás plafonja.
Szerző(k): Csernátony CsabaMagyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel és a versenyképesség romlásával járna, ezért nem támogatta a globális minimumadó bevezetését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet csütörtöki ülésén, jelentette ki Varga Mihály Záhonyban újságírói kérdésekre válaszolva - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA látvány-csapatsportágakat érintő tao-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét megemelnék a korábbi 125 milliárd forintra - közölte Novák Katalin a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Többlettámogatást adnának továbbá a "kultúrstratégiai intézményeknek", azaz az eddig sem kevés pénzből gazdálkodó nagy állami kulturális intézményeknek.
Szerző(k): Domokos ErikaA járulékcsökkentés a régiós középmezőnybe emelte Magyarországot, a jövő évre tervezett további 2 százalékpontos csökkentés tovább javított Magyarország versenyképességén, azonban az euróban kifejezett minimálbér értékében az utolsó helyre csúszott Magyarország a visegrádi országok között, az átlagbér pedig stagnál a privát szektorban - derül ki a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legfrissebb adóbrosúrájából, amely 21 ország aktuális adózási információiról nyújt körképet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA napokban kihirdetett tavaszi adócsomag egyik meglepetése volt a közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok részére adott támogatás utáni 300 százalékos adóalap-kedvezmény. Azonban azzal, hogy nem adó-, hanem adóalap-kedvezményt kapnak a cégek, valójában továbbra is ráfizetéses a vagyonkezelő alapítványok támogatása - hívja fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÓriási adókedvezménnyel nyúlna a hóna alá a kormány a frissen alapult egyetemi alapítványoknak a taóhoz hasonló támogatás azonban a sporttámogatáshoz hasonlóan utat nyit az adósvindlizés előtt.
Szerző(k): Komócsin SándorJúnius 30-ig meghosszabbította a társasági adó (tao) bevallásának határidejét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV május 17-i közleményéből azonban kiderül, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben bevezetett halasztás egyáltalán nem automatikus, és nem is terjed ki minden esetre - figyelmeztet a Mazars szakértője.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaWally Adeyemo amerikai pénzügyminiszter-helyettes úgy látja, hogy a G7 országai támogatják a globális társági minimumadót. Az újonnan bedobott, az amerikai 21 százaléknál jóval alacsonyabb 15 százalékos kulcs főként az olyan adókedvezményekre építő országokat érintheti hátrányosan, mint Magyarország, amelyik elutasítja a javaslatot.
Szerző(k): Szabó DánielKacskaringós korrupciós hálózaton keresztül csorgatják át a cégek az utánpótlás-nevelésre szánt támogatásokat a profi sportba. Feltámadtak a szocialista rendszerből ismert, hasonló sportállások.
Szerző(k): Komócsin Sándor