Szlovákia Magyarország egyik legszorosabb szövetségese, és a két ország elkötelezett az állandó párbeszéd fenntartásában – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott Szlovákia védelmi miniszterével pénteken Budapesten.
Szerző(k): Varga CsengeTiltakozik a szerbiai pálinkafőzők szövetsége az ellen, hogy nem tartják be az országban a tevékenységüket szabályozó törvényt, amely egyébként véleményük szerint jó kereteket biztosítana a pálinkafőzéshez és -árusításhoz.
Szerző(k): Komócsin SándorA szlovákiai önkormányzati választásokon a második legtöbb polgármesteri pozíciót nyerte meg a Szövetség nevezetű magyar párt. A budapesti kormány gratulált a sikerhez.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb megyében is 50 százalékkal nőtt a magyar képviselők száma Szlovákiában a szombati önkormányzatok választások után. A Szövetség néven induló új magyar párt, amely a Híd, a Magyar Közösség Pártja és az Összefogás összeolvadásával jött létre, áttörésnek értékeli a szereplést.
Szerző(k): Szabó DánielAz építőipar állami megrendelései drasztikusan csökkennek, ami padlóra viszi az ágazatot, miután ezekből származott az üzletei 60 százaléka, ami egyebek mellett azzal jár, hogy elbocsátások várhatók.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar önkormányzatokat vezető polgármesterek egyebek mellett kíváncsiak arra, hogyan lehetséges, hogy ez egyik település baráti áron kapja az áramot az MVM-től, míg a másiknak piaci árat kell fizetnie.
Szerző(k): Komócsin SándorSzlovákia bezsebelheti azt az amerikai pénzügyi támogatást, amelyből az USA hadseregében is használatos fegyvereket vásárolhat. A pozsonyi kormány védelmi minisztereinek szavaiból az derül ki, hogy ezt jó magaviseletéért kapta az ország.
Szerző(k): Komócsin SándorJön a Látás hónapja, országszerte több mint 300 optikában várják díjmentes szolgáltatással a pácienseket. Statisztikai adatok szerint a fiatal felnőttek között már háromszor gyakoribb a rövidlátás, mint a 60 év felettieknél.
Szerző(k): Koncsek RitaHszi Csin-ping kínai államfő február elején minden bizonnyal jó ötletnek tartotta, hogy fogadja Pekingben orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint és biztosítsák egymást és a nagyvilágot szoros barátságukról, ami erősíti országaik kapcsolatát is. Az ezt követően kirobbantott ukrajnai háború azonban rosszul alakult az orosz vezető számára, amivel nehéz helyzetbe hozta kínai barátját is.
Szerző(k): Komócsin Sándor