A zenekar Addig élj című dalának angol verziója egy amerikai sci-fi sorozat, a Future Man főcímdalaként csendült fel, de azt az együttes nem engedélyezte. Négy év után előrelépés történt az ügyben: a gitáros Molnár György beszerezte azokat az okmányokat, amelyek bizonyítják, hogy a dal az ő és a decemberben elhunyt Kóbor János szerzeménye - értesült a Blikk.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb tucat, mások által írt cikket jelentetett meg az oldalán az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott Digitális Szabadság Bizottság, amely egyben a Digitális Bizottság Munkacsoport is – írta meg a Telex. Ez egy minisztériumi munkacsoport, nem pedig sajtótermék.
Szerző(k): Domokos ErikaA tagállamoknak jövő hétfőig, vagyis június 7-ig kell átültetniük nemzeti jogukba az új uniós szerzői jogi szabályokat - közölte az Európai Bizottság, amely közzétette a tartalommegosztó platformokra vonatkozó új iránymutatásokat is.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBalázs Klári és Korda György egyik komoly slágeréről kiderült, hogy nem ők írták, hanem „átvették” egy francia szerzőtől. A szerző perelt, első fokon nyert is, a magyar haknipáros milliókat bukhat.
Szerző(k): Molnár CsabaJanuár 1-jétől bővül a szabadon felhasználható szellemi tulajdonjogok listája, a felsorolásban szerepel többek között Margaret Mitchell Elfújta a szél című világhírű regénye, valamint Richard Strauss opera- és dalirodalmi remekművei és Balázs Béla szerzeményei - olvasható az Artisjus az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szerző(k): Domokos ErikaNégymilliárd dollárért felvásárolja a világ aktuálisan tán legnépszerűbb mesefigurája, Peppa malac jogait birtokló, kanadai Entertainment One nevű céget az amerikai játékgyár, a Hasbro - adta hírül a 444.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaÚgy tűnik, sikeresen tiltakoztak az előadóművészek, mégis megkapják a televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat.
Szerző(k): Domokos ErikaMintegy 3000 magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaTúl sok jogdíjat fizettek ki eddig a tévés ismétlésekért, ezért a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvényjavaslatban módosítanak a szabályokon - derül ki a hvg.hu cikkéből.
Szerző(k): Domokos Erika