Ezernyolcszáz cég szerepel az adószégyenlistán
Az őszi közléshez képest kevéssel gyarapodott a tetemes adótartozást felhalmozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók, ugyanakkor valamivel csökkent a hasonló helyzetbe került cégek listája a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken közzétett kimutatása szerint − írta a Napi Gazdaság Online. A tavaly december utolsó napján érvényes állapot szerint a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók felsorolásában közel 3,6 ezer név található. Legtöbbjük (2,7 ezren) egyszerű magánszemély, alig harmincnak ismeretlen a lakcíme. A tízmilliós alsó határral számolva legalább 35,8 milliárd forint kintlévőségre vár a NAV. A százmillió forint feletti, folyamatosan, legalább 180 napon át fennálló tartozással rendelkező vállalkozások listáján közel 1800 cég szerepel, szemben a harmadik negyedév végi kétezer feletti mennyiséggel. Közülük csupán 351 vállalkozásnál van esély arra, hogy a pénz még befolyhat, ennyi cég nem áll felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt. A második és a harmadik negyedévhez hasonlóan két település tartozik jókora összeggel, Alsóvadász és Nick önkormányzata.