A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat - idézi a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentését az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA választás megismétlését kezdeményezi a Jobbik a Borsod 1-es választókerületben, ahol a párt szerint a határidőn túl lett végeredmény, vagyis a szavazást nem sikerült törvényesen lebonyolítani. Ez az a körzet, ahol a jobbikos Jakab Péter mindössze 127 szavazattal kapott ki a fideszes képviselőjelölttől - írta az Indexre hivatkozva a klubradio.hu
Szerző(k): Domokos ErikaAz EU csalás elleni hivatala, az OLAF szabálytalannak találta a Garancsi István milliárdos nagyvállalkozó és Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató alapkezelő cégeinek Jeremie-programos kiválasztását. Az egyik alap szexpartnerkereső oldalakkal foglalkozó céget is támogatott - az ellenőrök szerint magas áron, és az EU hírnevét sértve. Minderről a 24.hu számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb szavazókörben egyszerűen nem tudták, hogyan kell a választást lebonyolítani - véli a 444.hu, amely a választási jegyzőkönyvek és a valasztas.hu adatait hasonlította össze, és próbált magyarázatot találni az eltűnő pártszavazatokra.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt 18 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet, valamint arra kötelezte a hitelintézetet, hogy április 30-ig orvosolja az általa elkövetett jogszabálysértéseket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton a honlapján az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAzonnali hatállyal kényszerszabadságra küldték Izraelben a Bezeq távközlési vállalat korrupciós ügyében előzetes letartóztatásokról döntő bírónőt és vizsgálatot indítottak ellene, mert kiderült, hogy már a tárgyalás előtti napon megállapodott a izraeli tőzsdefelügyelet nyomozó osztályának főügyészével a tárgyalás eredményéről - jelentette hétfőn a helyi média.
Szerző(k): Szepesi AnitaVisszaélések miatt visszavonta a Miniszterelnökség "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozás indítása" című pályázati felhívását az EMVA Irányító Hatóság - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjra szavaznia kell a képviselőháznak a Donald Trump amerikai elnök kormánya által javasolt adóreformról, mert a szenátus apróbb szabálytalanságokat talált a szövegben, amelyeket törölnek belőle, és így a jogszabály megváltozik - jelentették be szenátorok kedd este Washingtonban.
Szerző(k): Domokos László