Robbanás történt egy gabonasilónál Strasbourgban, 11 ember megsérült, három sebesült állapota válságos - írja az MTI a BFM TV francia hírtelevízió nyomán.
Szerző(k): Szász PéterTavaly mintegy 639 millió forintnyi kártérítést kellett fizetnie a magyar államnak azoknak a raboknak, akik bíróságon perelték be a börtönöket. Annyira zsúfoltak a hazai létesítmények, hogy szinte bárki fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szinte biztosan kártérítést kap. Az állam ezért trükközött egyet.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők elfogadták a parlament pénzmosás, adókikerülés és adókijátszás feltárására és megelőzésére létrejött úgynevezett PANA-bizottságának 211 ajánlását - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését - mondta ki keddi másodfokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében. Az ügy előzménye, hogy Bogdan Barbulescu munkahelyi levelezését korábbi munkáltatója egy héten keresztül megfigyelte, és miután kiderült, hogy a cég eszközeit magáncélra használta, elbocsátották.
Szerző(k): Szepesi AnitaMásodfokon érvénytelenítette az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Magyarországot a nyugdíjtörvény egyes rendelkezései miatt korábban elmarasztaló ítéletet, kimondva, hogy a vitatott szabályok nem jogsértőek - közölte a strasbourgi székhelyű törvényszék kedden.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarország fellebbez a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának két bangladesi menedékkérővel kapcsolatos márciusi döntése ellen - közölte Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKözel negyedmilliárd forint kártérítést fizetett a magyar állam azoknak a raboknak, akik a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordultak a túlzsúfolt magyar börtönök miatt. A kormány börtönépítésbe kezdett, és módosított a kártalanításról szóló jogszabályokon is. Az új törvény miatt akár 12-35 százalékkal is csökkenhetett a kifizetendő összeg.
Szerző(k): Szabó DánielMegerősítette elmarasztaló ítéletét és további elégtétel megfizetésére kötelezte Magyarországot a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden Nagy Béláné rokkantnyugdíjas ügyében.
Szerző(k): MTINövelni kellene a 2017-es uniós költségvetés összegét, a tervezettnél több pénzre van szükség a fiatalkori munkanélküliség csökkentésére, gazdaságélénkítésre és a menekültválság kapcsán a harmadik országok megsegítésére - áll az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén szerdán elfogadott állásfoglalásban.
Szerző(k): MTI