Egymillió fontot kaphat egy induló vállalkozás
Egymillió fontot nyerhet el londoni irodája megalapítására bármely technológiai startup vállalkozás, akár Magyarországról is. A pályázat ma nyílik meg.
Egymillió fontot kaphat egy induló vállalkozás
Egymillió fontot nyerhet el londoni irodája megalapítására bármely technológiai startup vállalkozás, akár Magyarországról is. A pályázat ma nyílik meg.
Így szerezzen pénzt kezdő vállalkozásának
Jó hír a kezdő vállalkozásoknak, hogy az utóbbi hónapok kamatcsökkentéseinek köszönhetően a bankok is bekapcsolódhatnak az induló cégek, a start-upok finanszírozásába. Valamennyivel könnyebb lehet uniós pályázaton forráshoz jutni - nyártól pályázható maximum 6 millió forint egy TÁMOP-kiírás keretében.
Hogyan lesz pénz az ötletből?
Az ötlet nem elég, ha valaki vállalkozik, akkor ki kell találnia azt is, hogy hogyan lesz bevétel a dologból – hangzott el Start Your Business elnevezésű programon, melyet az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület szervezésében a Corvinus Egyetemen tartottak.
Újdonsággal rukkolt ki a pesti pláza
Az Árkád bevásárlóközpontban startup-zónát alakítanak ki, ahol kezdő magyar ruházati vállalkozások nyithatnak üzleteket. Április végéig lehet jelentkezni.
Újabb segítség a magyar startup cégeknek
Startup vállalkozásoknak szóló üzleti- és technológiai fejlesztő programot jelentett be az iCatapult üzleti- és technológiai fejlesztő központ. A cél, hogy a hazai induló technológiai vállalkozások sikeresen lépjenek ki a nemzetközi piacra