Elon Musk a dubaji világkormány-csúcson videokapcsolaton keresztül vett részt, ahol bejelentette, hogy 2023 végére szeretné megtalálni utódját a Twitter vezérigazgatói pozíciójára, míg a Tesla dolgozói szakszervezetet követelnek maguknak.
Szerző(k): Csókási AnnamáriaAz Elon Musk milliárdos vállalkozó által alapított amerikai űrvállalat tavaly február óta biztosít internetet Ukrajnának Starlink műholdas rendszerén keresztül. „Ezt a szolgáltatást, amelyet az ukrán hadsereg drónok irányítására használt, soha nem fegyverként szánták” - mondta Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke egy szerdai washingtoni rendezvényen.
Szerző(k): Horváth TiborElon Musknak sikerült megmentenie a csődtől a Twittert. Az amerikai milliárdos szerint nagyon nehéz feladat volt elkerülni a csődöt, de a felhasználók száma és a közösséi platformon eltöltött idő miatt megérte.
Szerző(k): EconomxHa minden jól megy 50 év után rövidesen újra újra ember juthat a Holdra. A feladat nem kevesebb, minthogy ott vizsgálatokat végezzenek, és geológiai mintákat hozzanak a Földre. De van egy csavar is a történetben. Itt a NASA terve!
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsFelgyorsult a Tesla részvényének zuhanása, a papír tőzsdei történetének leginkább túlvett állapotába érkezett. A háttérben több ok is állhat, de miután hosszú idő óta az első medvepiaci év végén járunk, a folyamat nem is annyira meglepő.
Szerző(k): Fellegi TamásIdén teljesen átrendeződött a világ legvagyonosabb embereinek listája. A technológiai részvények szárnyalása véget ért, fő tulajdonosaik mesés vagyona leapadt.
Szerző(k): Fellegi TamásZuhanórepülésbe váltott a Tesla részvényének árfolyama, így több mint kétéves mélypontra került. Az árfolyamveszteség akkora, hogy Elon Musk immár nem is a világ leggazdagabb embere.
Szerző(k): Fellegi TamásNem verte nagy dobra a világ leggazdagabb embere, hogy a műholdas internetét kiterjeszti a kormányzati szereplőkre is.
Szerző(k): Nagy MartinNémetország kész támogatni egy új generációs, francia gyártmányú űrhajóhordozó rakéta kifejlesztését, amely jobban felveszi a versenyt Elon Musk Spacex-ének legújabb űrhajóival. Az európai Arianespace a világ első kereskedelmi rakétaindításokkal foglalkozó vállalata volt, most viszont fokozódott a verseny Elon Musk cégének megjelenésével. A német-francia hadipari együttműködések is új szintre lépnek.
Szerző(k): Szabó Dániel