Egy osztrák jogvédő szervezet panaszt emelt a Ryanair írországi központú diszkont légitársaság ellen az arcfelismerés szerintük indokolatlan használata miatt.
Szerző(k): Varga CsengeElemzői várakozások átlagában 620 millió eurós nyereség szerepelt.
Szerző(k): EconomxTöbb mint száz járatot töröltek Belgiumban a Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt. Olaszországban pedig a földi kiszolgáló személyzet sztrájkol.
Szerző(k): EconomxMegsemmisítette a bíróság a fapados légitársaságra kiszabott 300 milliós bírságot, amit azért kapott, mert egy az egyben ráterhelte utasai egy részére a tavaly nyáron kirótt extraprofitadót. A bírságot korábban a fogyasztóvédelmi hatóság szabta ki és most a Fővárosi Törvényszék törölte el.
Szerző(k): EconomxAz ír diszkont légitársaság azt akarja elérni, hogy a tagállamok biztosítsák a légterükön átrepülő járatok közlekedését sztrájkok esetén. Az elindított petíciót két hónap alatt már több, mint egymillióan írták alá.
Szerző(k): EconomxA Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary a légitársaság rohamos növekedésével számol, illetve nagyobb piaci részesedéshez fűz reményeket európai versenytársaival szemben, ezen kívül a következő tíz évben dupla annyi utasszámot tűzött ki célul.
Szerző(k): Varga CsengeEmmanuel Macron francia elnök kormányzati javaslatok ígéretével igyekezett csitítani a még mindig háborgó nemzetet, Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig látogatást tett Ukrajnában, a Dnyepr-csoport főhadiszállásán. Kiderült, hogy Kína olyan ponton ütheti meg az amerikai gazdaságot, amely igencsak fájdalmas lehet az USA számára. A Kreml egyes tagjai pedig már bánhatják, hogy a háború miatt kénytelenek voltak szorosabbra fűzni a kapcsolatot Pekinggel. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxAz ír diszkont légitársaság a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járatának késésekor nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének, ezért kell megfizetnie a fogyasztóvédelmi bírságot.
Szerző(k): Horváth TiborMég mindig relatív olcsón juthatunk el Dániába és Svédországba a Budapestről induló fapadosokkal. Ha májusba utaznánk, egy kicsivel több mint 10 ezer forintból hozhatjuk ki Billundot, és bár az árzuhanásnak már nyoma sincs Stockholm irányába, de viszonylag közeli indulással is jó áron fedezhető fel a svéd főváros. A Wizz Airnél és a Ryanairnél is vannak promóciók, de érdemes körbe nézni a nagyobb repülőjegy kereső oldalakon is.
Szerző(k): Economx