Hiába minden, Európa egyszerűen nem tud elég jó lenni
Sosem produkáltak még ennyire jó negyedévet az európai tőzsdei cégek mint most. A befektetőknek a jelek szerint ez azonban már nem elég, a jó hírekre nem tudnak emelkedni az árfolyamok.

Gyenge napot zárt Budapest
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,31 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 43 093,89 ponton zárt hétfőn.
Rászálltak a Volkswagenre béna poénja miatt
Komoly vizsgálatot kezdett az amerikai értékapapír felügyelet a Volkswagen konszernnél PR részlege április tréfája miatt, amely szerint az amerikai leányvállalatukat Voltswagenre neveznék át.
Az év eleji nagy károk után senki sem mer az összeomlásra játszani
Hiába elképesztően drágák a részvények, már nem nagyon akad olyan, aki az áresésre merne játszani a tőzsdén. A profi befektetők az év elején megégették magukat egy-két esetben, s most még olyanok is részvényt vásárolnak, akik egyébként nem szoktak. Persze ez rosszat is jelenthet.
Unalmasan alakult a nap Budapesten
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,17 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 42 597,26 ponton zárt kedden.