BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
header

osztalék

04.
26.
23:59

Stagnáló osztalék a Braunál

A Brau Union Rt. tegnapi közgyűlése különösebb vita nélkül elfogadta mind az igazgatóság, mind a könyvvizsgáló beszámolóját. A társaság adózás előtti eredménye a gyorsjelentésben ismertetetthez képest valamelyest csökkent, a tavaly elkönyvelt 2,611 milliárd forintos nyereség 9,5 százalékkal több az 1999. évinél. Idén a cég a 3 ezer forintos névértékű elsőbbségi részvényekre 8, a szintén 3 ezres névértékű törzs- és az ezer forint névértékű dolgozói részvényekre 7 százalékos osztalékot fizet. Magyarországon a sörértékesítés tíz évig tartó nagymértékű csökkenés, majd stagnálás után tavaly először bővült, 4,9 százalékkal. A Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. a piaci bővülést jelentősen meghaladva, 9,8 százalékkal növelte a hazai piacon eladott sör mennyiségét. A társaság üzemi eredménye 16 százalékkal, 2763 millió forintra növekedett. Az adózás előtti eredmény - elsősorban a 81 millió forintos veszteséget mutató pénzügyi tevékenységnek köszönhetően - ennél kisebb mértékben, 9,5 százalékkal bővült. A Brau az elmúlt években végrehajtott, 1 milliárd forintot meghaladó beruházásai következtében 50 százalékos adókedvezményt élvez. A társaság jelentős mennyiségű idegen forrással gazdálkodott tavaly, ráadásul idén egy 25 millió osztrák schillinges kölcsön visszafizetése válik esedékessé. M. T.

Szerző(k):
Mezősi Tamás
04.
26.
23:59

A piacnyitásra készül a Démász

A Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) Rt. tavalyi 5,84 milliárdos, MSZSZ szerinti, nem konszolidált eredménye után 1420 forintot fizet osztalékként. Az osztalék kifizetésének kezdőnapja 2001. május 30-a. A közgyűlésen a főtulajdonos mellett alig néhány részvényes képviseltette magát, a jelenlét 61,42 százalékos volt. Jelentősebb vitákra nem került sor, a cég könyvvizsgálójának, az Arthur Andersennek a megbízását 2003-ig hosszabbították meg. A közgyűlésen Daniel Dumont, az igazgatóság elnöke hangsúlyozta, hogy a Démásznak a közelgő piacnyitásra fel kell készülnie. Az értékesített villamos energia mennyisége tavaly az 1999. évhez képest 2,21 százalékkal nőtt, ami az országos átlag felett van. A közgyűlést követő sajtótájékoztatón Dumont lapunk kérdésére elmondta, hogy a 2001. évre a hálózati veszteség terén javulást vár: ennek arányát szeretnék a 2000-es 11,8 százalékról 11 százalék alá szorítani. A kérdést, miszerint szándékában áll-e a francia tulajdonosnak további részvényeket vásárolni, az igazgatóság elnöke nem kívánta kommentálni. Véleménye szerint az év eleji részvényvásárlás jól mutatja, hogy az EdF International bízik a Démász jövőjében. R. I.

Szerző(k):
Tallósy István
04.
25.
23:59

Konzervatív eredményterv a Pannonplastnál

A Pannonplast Rt. az 1999. évre kifizetett 130 forinttal szemben a múlt évi eredmény után részvényenként 100 forint osztalékot fizet - döntöttek a tegnapi közgyűlésen a tulajdonosok. Az igazgatóság a nem túl fényes - profit warninggal is tarkított - múlt évi gazdálkodás után már jóval konzervatívabb tervszámokat ismertetett, de tovább folytatják az aktív beruházási politikát.

Szerző(k):
Madarász János