Borrell: az orosz elnökség illik a bolondok napjához
Josep Borrell szerint az EU fel fog lépni az ENSZ BT orosz elnöksége alatti esetleges visszaélésekkel szemben.
Borrell: az orosz elnökség illik a bolondok napjához
Josep Borrell szerint az EU fel fog lépni az ENSZ BT orosz elnöksége alatti esetleges visszaélésekkel szemben.
Nem várt helyről kapott súlyos vádakat Ukrajna
Észak-Korea azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy nukleáris fegyverhez akar jutni.
Újabb besorozási hullámtól remegnek az orosz civilek
A szokásos orosz tavaszi sorozás egybeeshet egy újabb mozgósítási hullámmal: ennek egyik előszeleként tartják számon Oroszországban, hogy március közepén az orosz régiókban élők elkezdtek behívókat kapni „adategyeztetés céljából” a helyi sorozó irodákba.
Sokaknak nem tetszik az évek óta tartó veszélyhelyzeti kormányzás
Három éve hirdette ki először a kormány a veszélyhelyzetet, amit egy nemrég társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint május végétől újabb 180 nappal meghosszabbítanának.
A marhahúst már leváltottuk, az olívaolajat is lassan elfelejthetjük
Enyhén ugyan, de kedvezőbbek az Európai Unió mezőgazdaságának kilátásai az őszi várakozásokhoz képest. A fogyasztók ugyanakkor a magas infláció miatt a marhahúsról baromfihúsra váltottak, és várhatóan az olívaolajról is le kell mondaniuk.