Olvad az olaj árfolyama a dollár miatt
Az olajárak kedden stabilak voltak, mivel a piac egyensúlyt tartott az OPEC+ termelési kvótáinak csökkentése és a gazdasági lassulástól és a kínai üzemanyagkereslet csökkenésétől való félelem között.
Olvad az olaj árfolyama a dollár miatt
Az olajárak kedden stabilak voltak, mivel a piac egyensúlyt tartott az OPEC+ termelési kvótáinak csökkentése és a gazdasági lassulástól és a kínai üzemanyagkereslet csökkenésétől való félelem között.
Emelkednek az olajárak, mert Kína talpra állna
Az olajárak hétfőn emelkedtek, miután Kína a világjárvány sújtotta gazdaságának megsegítésére likviditási intézkedéseket hozott. A piac így arra számít, hogy az ázsiai ország – amely a világ nyersolaj-importőre – növeli majd a globális keresletet. Eközben még mindig árazzák, hogy Szaúd-Arábia javaslatára az OPEC+ csökkenti a kőolajkibocsátást.
Bezuhantak a héten az olajárak, csak ez épp rossz jel a világnak
Az olajárak pénteken több mint 3 százalékot zuhantak, mivel a globális recessziós félelmek és a gyenge olajkereslet, különösen Kínában, felülmúlta az OPEC+ kínálati céljának nagymértékű csökkentése által nyújtott támogatást.
A dollárral együtt izmosodik a Richter
Alacsony forgalomban, kis emelkedéssel zárt a budapesti tőzsde szerdán. A Richter-részvény árfolyama egy százalékkal emelkedett, a forgalma 1,9 milliárd forint volt. Az emelkedést segíti, hogy a dollárbevételei egyre többet érnek forintban. A vezető nyugat-európai tőzsdék veszteséggel zárta. Az olajár csökkent.
Veszteséges napot zártak a magyar és a vezető európai tőzsdék
Átlag alatti forgalom mellett, negatív hangulatban zajlott a keddi tőzsdei kereskedés. A vezető részvények ára esett, a csökkenést a Telekom és az OTP vezette, a nemzetközi befektetők hangulata negatív - mondta el a mai BÉT-kereskedésről Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek.