Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt - írja a hvg360. A 2018. óta tartó ügyben a magyar ügyészség nyomozása még mindig tart, miközben az Egyesült Államok hatóságai már nyilvánosan is közöltek részleteket a korrupciógyanús ügyletekről. A Polt Péter vezette hatóság szerint az amerikai Igazságügyi Minisztérium nem osztott meg részleteket.
Szerző(k): Szabó DánielEgy gyáli civil aktivista pert nyert, amelyben elérte, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) ki kell adnia az Elios Zrt. által megvalósított közvilágítási fejlesztésekről készült jelentését. Uniós és hazai jogvédő szervezetek most arra szólítják fel az Európai Bizottságot és az OLAF-ot, hogy haladéktalanul hajtsa végre az ítéletet.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Bíróság Törvényszéke döntése szerint az uniós csalásellenes hivatal nem tagadhatja meg Tiborcz István korábbi cége ellen indult ügy aktáinak kiadását.
Szerző(k): Rácz GergőAz EU jelentős kockázatokkal nézhet szembe a 800 milliárd eurós, a pandémia utáni károk enyhítését célzó helyreállítási alap pénzeit illetően, mert néhány ország nem hajlandó csatlakozni a közös tranzakciós adatbázishoz - figyelmeztetett az uniós csalásellenes hivatal vezetője.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz uniós csalás elleni hivatalának éves jelentése szerint Magyarországra szabták ki a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történt csalások miatt 2016 és 2020 között.
Szerző(k): Csernátony CsabaKeszthelyen rendőrségi és OLAF-vizsgálat is folyik uniós beruházások ügyében, miután már a helyi ellenzék mellett a mostani kormánypárti polgármester is feljelentésre kényszerült. A beruházásokkal megbízott cég kivitelezője ugyanis nem halad a vállalással.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 2019-es beszámolójában a Legfőbb Ügyészség azt írja, hogy a társadalomban tévhitek terjednek a szervezet korrupcióellenes tevékenységéről, más a jog definíciója és más a közgondolkodás a korrupcióról, és számos javaslatot tettek a helyzet javítására a belügynél. Jogos a nemzetközi szervezetek bírálata, okkal hangos a közvélemény attól, hogy a politikus mindent megúsznak? Milyen az ügyészség közös munkája az OLAF-fal és más uniós szervekkel a kritikák mellett? Mit javasolt a szervezet a Belügyminisztériumnak a korrupció megfékezésére? - többek között erről kérdezte lapunk Fazekas Gézát, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyészét, sajtószóvivőt.
Szerző(k): Szabó DánielÖntvénygyártáshoz és megmunkáláshoz szereztek be gépeket eltúlzott áron - vádemelés az OLAF által is vizsgált 272 millió forintos költségvetési csalás miatti ügyben.
Szerző(k): Domokos LászlóUniós támogatással játszótereket újítottak fel, de azokat jelentősen túlárazták. Hat évig tartó nyomozás után négy férfi ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az uniós csalás elleni hivatal, az OLAF ajánlása alapján, félmilliárd forintos költségvetési csalás miatt. Az érintett önkormányzatok 1,7 milliárd forint kormányzati segítséget kaptak az uniós támogatások visszafizetéséhez.
Szerző(k): Domokos Erika