Jobb helyzetbe kerültek a kiskereskedők, hogy a kormány kivezette az idősek vásárlási sávját. Az élelmiszerek értékesítése már vissza állt a korábbi bázisszintre, de a járvány miatt sok boltban 10-20, de akár 40-50 százalékos is lehet a mínusz.
Szerző(k): Szabó DánielA vásárlók együttműködését kérik az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tagvállalatai a várható karácsonyi forgalombővülés miatt az üzletekben: a tumultus elkerülése érdekében ne az utolsó pillanatban, és egyedül menjenek vásárolni (szenteste legkésőbb délután 2-ig tartanak az üzletek nyitva), az idősek pedig éljenek a számukra kijelölt vásárlási idősávval. A cégek több munkatárssal és járványellenes intézkedésekkel készülnek.
Szerző(k): Domokos ErikaBár a pontos szabályok még nem ismertek, szerdán este 7-kor az üzleteknek, így az élelmiszerboltoknak is be kell zárniuk. A számos nagy boltláncot képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György a Napi.hu-nak azt mondta, a cégek már megkezdték a felkészülést. Emellett közölte, hogy jókora árukészlettel rendelkeznek a boltláncok, hiánytól nem kell tartani.
Szerző(k): Csernátony CsabaA boltláncok arra kérik az időseket, hogy lehetőség szerint csúcsidőn kívül menjenek vásárolni és bátran kérjenek segítséget a fiataloktól.
Szerző(k): Csernátony CsabaCsaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott térképet tett digitálisan szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Földabrosz néven induló digitális tartalomszolgáltatása - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAkár 40-50 százalékos leértékelésekkel csábítják a ruhaboltok a vevőket.
Szerző(k): Csernátony Csaba"Figyelem! A vásárlás nem program, hanem szükséglet" - ezzel a felhívással fordult a magyar vásárlókhoz a magyarországi boltláncok többsége. Többek között azt kérik, mindenki egyedül menjen vásárolni.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nagyra becsüli az önkormányzatok szándékát a települések lakosai, a családok és az ott dolgozók érdekében. Ezért együttműködésre hívja fel őket, mivel újabb szintet lépett a járvány - jelentette be a szervezet.
Szerző(k): Domokos László