Az gyakorlatilag összeomlott.
Szerző(k): T. E.Hónapok óta tart Magyarországon az infláció intenzív, széles körű és tartós csökkenése, a fogyasztói árak növekedése már nem haladja meg a térség átlagos szintjét. Az egy éven át tartó recesszió is már a múlté és külső egyensúlyi mutatóink is javuló tendenciát mutatnak, így megkezdődhet a kilábalás és az egészséges növekedés. Ehhez azonban a VOSZ főtitkára szerint a hitelpiac mielőbbi normalizálódására is szükség van.
Szerző(k): Gyöngyösi BalázsA nyugat-balkáni államok vezetői közös nyilatkozatban erősítették meg elköteleződésüket az EU reform- és növekedési terve kapcsán múlt héten. A dokumentumot még 2023 novemberében mutatta be az Európai Bizottság, a közel 6 milliárd eurós pénzügyi kerettel rendelkező eszköztől az EU az állami (intézményi és gazdasági) reformok végrehajtásának előmozdítását várja.
Szerző(k): Felde BenceA francia nemzetgyűlés rábólintott az abortuszhoz való jog alkotmányba foglalására, a spanyol alsóház viszont egyelőre hallani sem akart az amnesztiatörvényről. Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig engedett decemberi szigorából, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kitörő örömmel fogadott. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVáratlanul felmondott a divatcég vezérigazgatója, tovább küzd a vállalat az eladások és profit növeléséért.
Szerző(k): Gyurka EszterVan, ahol már 2600 forint egy fizikai dolgozó órabére.
Szerző(k): EconomxA deficitcsökkentés kétéves forgatókönyv.
Szerző(k): EconomxElső körben Kanadában és az Egyesült Királyságban válik elérhetetlenné a Netflix legolcsóbb szolgáltatása.
Szerző(k): Zádori Bence