A nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász a köztévében.
Szerző(k): MTIA magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi, MTI-hez eljuttatott felméréséből.
Szerző(k): MTIAz emberek fele már most sem tudna megélni, ha egy hirtelen baleset vagy betegség miatt nem folytathatná munkáját – derült ki az Union Biztosító legfrissebb felméréséből.
Szerző(k): EconomxJanus-arcú a magyar gazdaság - mondta a Napi.hu-nak adott interjúban Zsiday Viktor, a Plotinus Holding Nyrt. igazgatótanácsának elnöke. A befektetési szakember a cég tőzsdei kivonulásáról, az unortodoxiáról, az uniós gazdasági motorról, a béremelésekről is beszélt, valamint a 2020 után várható helyzetről, amely közel sem vidám a magyar gazdaság számára. A nyugdíjproblémára pedig nehéz receptet mondani, de a nyugdíjak elinflálása és a korhatár emelése szerint elkerülhetetlennek látszik.
Szerző(k): Csernátony CsabaEddig mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a \"nagymamanyugdíj\" lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Szerző(k): MTIJanuár végén lép a nyilvánosság elé, s februárban kezd politikai pártként működni az Idős Demokraták Szövetsége (IDSZ) – tudta meg a 168 Óra.
Szerző(k): EconomxAz elmúlt hetekben több politikai, szakmai kezdeményezés is született a nyugdíjakat illetően. A szakszervezetek felvetették a 80 ezer forintos minimálnyugdíjat, újra előkerült a férfiak 40 év szolgálati idő után lehetséges nyugdíjba vonulásának lehetősége. A jelentős béremelési hullám miatt nyugdíjas szervezetek tiltakoznak az alacsony nyugdíjemelés ellen. Nyilvánvalóan érzi a kormány is a problémát. Kérdés azonban az, hogy ezeket az ügyeket a saját belső problémáikkal foglalkozó ellenzéki pártok képesek lesznek-e felkarolni. A Policy Agenda ezeket az eseményeket vizsgálta meg heti elemzésében.
Szerző(k): EconomxA múlt év végén átlagosan 417,5 eurót kapott egy szlovák nyugdíjas.
Szerző(k): Economx