A NER után a külföld most „szerelembe esett” a magyar piaccal, az euró sincs távol
Szakértő fejtette ki, mi is vár ránk a magyar gazdaság NER-mentesítése után a GDP, a kamatkörnyezet, illetőleg az euróbevezetés törekvésének tükrében.
Kimondta a Fidesz korábbi minisztere: véget ért az Orbán-korszak, megbukott a NER
A kivagyiság és magamutogatás eluralkodott, a párt nem tanult a korábbiakból, ezért véget ért az Orbán-korszak, a NER rendszere megbukott – jelentette ki Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Fidesz szombati kongresszusán, aki üzent a vagyonosoknak is. Megjegyezte: a korrupció a miniszterelnökig is elért.
Balásy Gyula attól fél, hogy cégei a felszámolás felé sodródnak
Az üzletember reagált Magyar Péter kijelentéseire.
Több mint kétmillió ember érzi úgy, hogy mindennél fontosabb a NER bűneinek kivizsgálása
Sokan a NER bűneinek feltárását, a felelősök elszámoltatását tartják a legsürgetőbb kormányzati feladatnak jelenleg, ezzel együtt többen vannak, akik a nagy, állami ellátó rendszerek átalakítását, vagy a demokratikus intézményrendszer megerősítését előbbre valónak gondolják – ez derül ki az IDEA Intézet 2026. május elején elvégzett, kérdőíves felméréséből.
Egy külföldi bank 11 milliárd forintot állított meg egy ismert magyar cég vagyonkimentésében
Tizenegymilliárd forintnyi utalást fagyasztott be egy külföldi bank Magyarországról, míg egy másik 10 és 20 millió dollár közötti összeg feletti, sorozatos pénzmozgatást állított meg, ám a vagyon evakuálása ennél bonyolultabb csatornákon keresztül történik – állítja friss hírlevelében a VSquare.
A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás
A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.