Ha katás volt, nem nyugodhat: nem került még ki a revizorok célkeresztjéből
Több millió forintos büntetést kockáztat, aki nem készül fel időben. Nagyon rámentek a bújtatott foglalkoztatásra. Itt van, mire érdemes figyelni.
Ha katás volt, nem nyugodhat: nem került még ki a revizorok célkeresztjéből
Több millió forintos büntetést kockáztat, aki nem készül fel időben. Nagyon rámentek a bújtatott foglalkoztatásra. Itt van, mire érdemes figyelni.
Ez sokakat érinthet: változott az ingatlanok adózása
Elsősorban a kedvezményes áfa esetében vannak olyan szabályok, melyek könnyítéseket tartalmaznak, valamint záródik egy kiskapu az illetékfizetéseknél is.
Komoly pénzeket csaltak ki a magyar bűnözők, az Europol segített elkapni őket
Nemzetközi együttműködéssel fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin
Mit tehetünk, ha kiderül, hogy nem fizetik utánunk a járulékot?
Hogyan győződhetünk meg arról, hogy bejelentett-e a munkáltatónk, illetve fizeti-e utánunk a járulékokat? A tízezreket érintő probléma miatt a Niveus Consulting Group felkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a hatóság pedig válaszában jelezte, hogy érdemben foglalkozik a magánszemélyektől érkező valamennyi olyan bejelentéssel, amikor a saját foglalkoztatásuk miatt élnek panasszal – értesült a Napi.hu.
NAV: Cigarettára és a hamis parfümökre csaptak le az M7-es somogyi szakaszán - videó
A zárjegy nélküli cigaretták, a hamis parfümök és a gazdátlan kiskutyák sem jutottak tovább az M7-es autópályán, amikor egy összehangolt akcióban lecsaptak a NAV munkatársai a csempészekre.