Ez csak a kezdet, az oroszok pillanatok alatt átszerelik a halálosztót
A Kreml pénteken közölte: Oroszország nem hagyja válaszok nélkül, hogy Kijev engedélyt kapott a nyugattól az orosz területek megtámadására.
Ez csak a kezdet, az oroszok pillanatok alatt átszerelik a halálosztót
A Kreml pénteken közölte: Oroszország nem hagyja válaszok nélkül, hogy Kijev engedélyt kapott a nyugattól az orosz területek megtámadására.
Vlagyimir Putyin bejelentette a csodafegyvert: ott támadnak vele, ahol akarnak és nincs ellenfele
Új hiperszonikus rakétát tesztelt harci körülmények között az orosz hadsereg. Legutóbb Ukrajnára is már ezzel csaptak le.
Soha nem ér véget a háború? Óriási ukrán szabotázs készülhet Trump béketerve ellen
Orbán Balázs a Danube Institute konferenciáján úgy fogalmazott, hogy az újonnan megválasztott amerikai elnök beiktatásáig az eszkaláció lehet a háborút folytatni akaró ukránok stratégiája.
Megjósolta az ukrajnai háborút, most elmondja, mi következik
Vlagyimir Putyin a csatamezőn akar győzni, nem béketárgyalásokon – mondja a szakértő, aki annak idején pontosan ráhibázott, hogy mikor indul az orosz invázió. Ráadásul - mint mondja - az orosz elnöknek magasztosabb céljai is vannak, amelyek valódi világháborút is jelenthetnek.
Kénytelen lesz Biden és Trump összefogni - mindannyiunk érdekében
A demokraták és a republikánusok csapatainak meg kell állapodnia, és közös konszenzust kell kialakítani a következő 2 hónapos átmeneti időszakra, így tudja most az USA megőrizni tartását és tekintélyét. Ha nem tudnak erre a két hónapra közös külpolitikai egyezségre jutni, több helyen is eszkalálódhatnak a fegyveres konfliktusok.